Újabb jelentős mennyiséggel folytatódott a halmentés a szolnoki Ártéri Horgásztónál: az ötödik alkalommal összesen 1175 kiló halat fogtak ki, amelyek halgazdálkodási értéke 1,5 millió forint volt. A kifogott őshonos halakat a Tisza szolnoki szakaszára juttatták vissza.
Ötödik alkalommal végzett halmentést a szolnoki Ártéri Horgásztónál a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KTVHESZ).
Beszámolójuk szerint augusztus 10-én, hétfőn hajnalban megkezdett akció során összesen 1.175 kiló halat fogtak ki, a megmentett halállomány halgazdálkodási értéke 1,5 millió forint volt.
A KTVHESZ hivatásos halőrei és szerződött partnerei hajnali 5 órakor vet7ettték ki hálóikat az Ártéri Horgásztónál, vagyis a korábbi nevén Vegyi kubik területén.
A kifogott őshonos halakat a Tisza szolnoki szakaszára szállították, hogy ott folytathassák életüket.
Az akció során 418 kiló ponty, 310 kiló amur, 200 kiló harcsa, 80 kiló busa, 38 kiló süllő, 26 kiló dévérkeszeg és 3 kiló csuka életét mentették meg.
Emellett 70 kiló törpeharcsát és 30 kiló kárászt is kifogtak, az idegenhonos, inváziós halfajokat eltávolították a vízterületről, így nem kerültek vissza a Tiszába.
A KTVHESZ június 25-én kezdte meg a halmentést az Ártéri Horgásztónál, és a mostani, augusztus 10-i akció már az ötödik alkalom volt.
Azt már korábban jelezték, hogy a teljes halállomány egyszerre nem menthető ki, ezért a vízszint folyamatos csökkenésével párhuzamosan újabb és újabb halmentéseket végeznek.
Az Ártéri Horgásztó a Tisza árterületén található, 35,1531 hektáros anyaggödör, amely az évek óta elmaradó tiszai árhullámok miatt került nehéz helyzetbe.
A vízpótlás lehetőségeit már megvizsgálták, de a szakértői anyag alapján annak technikai megvalósíthatósága is kétséges. Emiatt a halmentés maradt a veszélyeztetett halállomány megóvásának lehetősége.
A mostani közleményben a szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy a mentett halak áthelyezése ellenére nem garantálható minden egyed túlélése.
Az extrém időjárási körülmények és a halászat során elszenvedett stresszhatás miatt egyes érzékenyebb halak elpusztulhatnak. Az ilyen egyedeket a halőrök a visszaengedést követően eltávolítják a folyóból.
A KTVHESZ a halmentéseket a vízállapot függvényében tovább folytatja.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: KTVHESZ)