
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) meghirdette a „Horgászvizek tavaszi akciós ponty telepítése” című pályázatot, amely az Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) keretében valósul meg.
A program célja a magyarországi horgászvizek halállományának fejlesztése, különösen a pontyállomány megerősítése és fenntartható kezelése.
A Mohosz honlapján megjelent pályázati felhívás szerint a vissza nem térítendő támogatás keretösszege 200 millió forint, amely 1000 tonna piaci ponty telepítését teszi lehetővé. A támogatás mértéke bruttó 200 forint kilogrammonként, amihez a horgászszervezeteknek nettó 999 forint saját hozzájárulással kell rendelkezniük. A támogatás utófinanszírozott.
A tavaszi pontytelepítés kizárólag a március 10. és április 30. közötti időszakban valósítható meg. A telepítendő halak legfeljebb 2,5 kilogramm átlagtömegű piaci pontyok lehetnek, és kizárólag a Mohosz által jóváhagyott haltermelőktől beszerzett halakkal lehet végrehajtani. Egy horgászvízre minimum öt mázsa hal telepíthető, az igényelhető felső korlát nincsen szabályozva.
A pályázatot a Mohosz azon tagszövetségei és tagegyesületei nyújthatják be, amelyek 2023. január 1. óta a szervezet részét képezik. A benyújtási határidő március 10. Az elbírálás folyamatosan, a beérkezés sorrendjében történik.
Nem pályázhatnak azok a szervezetek, amelyek korábbi támogatási szerződéseikkel kapcsolatos kötelezettségeiket nem teljesítették, a sikeres pályázók viszont az őszi pontytelepítési pályázat elbírálásánál előnyt élveznek.
További részletek és az online pályázati adatlap elérhető ITT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége)