2026. június 8. hétfő | Medárd
Halgazdálkodás

Megindokolta a Mohosz, miért vállalja be a kockázatos haltelepítést a Velencei-tavon

Megindokolta a Mohosz, miért vállalja be a kockázatos haltelepítést a Velencei-tavon

Március 25-én, szerdán összesen 7.500 kilogramm piaci méretű – várhatóan 2 kiló átlagtömegű – pontyot tervez a Velencei-tóba telepíteni a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Velencei-tavi Kirendeltsége a tó telepítésre alkalmas partszakaszain. A halasítás hírét valójában már a múlt héten szerdán bejelentették, és most csak megerősítették a halasítás időpontját, illetve kifejtették álláspontjukat a korábbi hír reakciójára.

„Sokan reagáltak korábbi bejegyzésünkhöz a tervezett telepítést pozitívan és negatívan egyaránt véleményezve. Mindkét típusú hozzáállásban és felvetett aggályokban vannak igazságok, ezért az alábbiakban szeretnénk néhány okot bemutatni és tisztázni, hogy miért tartottuk megvalósítandónak a tervezett telepítést, az aggályok ellenére is” – írták előzetesen a közleményben

Mint közölték, a telepítéssel nemcsak a tó (megmaradt) horgászainak szeretnének kedvezni és lehetőség szerint növelni az értékelhető halak fogási esélyének arányát, hanem fontos indoknak tartják „az inváziós ezüstkárász erősen túlsúlyos arányának csökkentését, az eltávolított ezüstkárászok életterének más fajjal történő pótlását, valamint a pontyállomány korosztályszerkezetének bővítését is szeretnénk elérni.

Megjegyezték, hogy így a kihelyezett kopoltyúszám arányos lesz az állományfelmérés során megfogott inváziós fajok egyedeinek mennyiségével.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a tervezett telepítés bizonyos mértékű kockázatot is hordoz magában, azonban a telepítésre alkalmas egyetlen, nagy tűrőképességű halfaj kihelyezését fontosnak tartjuk a fentiekben felsorolt indokok miatt” – jelentették ki.  

A Mohosz Velencei-tavi Kirendeltsége szerint szükséges látni, hogy az intézkedéssel pozitív dolgot szeretnének elérni.

„Összességében jelenleg szakmailag indokoltnak tartjuk a lépést a kritikusan alacsony vízszint ellenére is, már csak azért is, mert most ez az egyetlen dolog, ami segíthet a tó eltolódott halállomány-szerkezetének további romlásában” – fogalmaztak. 

A kihelyezés menetrendje az alábbiak szerint fog történni:

1. Az első telepítési helyszín a dinnyési hullámtörő lesz, ahol a legnagyobb szállítókapacitású teherautó tudja leszállítani az első kontingenst. Ide előreláthatólag 9:30 körül várható a szállítójármű érkezése.

Ezt követően a többi helyszínre a kisebb szállítókapacitású járművek fogják szállítani a halakat, melyek esetében a következő sorrend várható:

2. Velence, Északi strand melletti móló, várhatóan 10-11 óra között

3. Evezőspálya, 500 méter körüli szakasza, várhatóan 10:30-11:30 között

4. Sukorói-félsziget, hajóállomás, várhatóan 11:00-12:00 között

5. Gárdonyi-félsziget, 11:30-12:30 között

Hozzátették, hogy a tógazdasági halászat közbeni, technológiai jellegű csúszás elképzelhető, ebben az esetben a tervezett érkezési időpontokban történhet változás.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Mohosz Velencei-tavi kirendeltsége)