A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének Halászati Kutatóközpontjában (HAKI) 1988 óta zajlik az őshonos tokfélék megőrzését és kutatását célzó munka, amely a kezdetektől fogva a tokállományok genetikai diverzitásának fenntartását és – lehetőség szerint – helyreállítását szolgálja. Alábbi cikk a Halászat folyóirat 2026. évi májusi számában jelent meg.
A program korai szakaszában elsősorban a kecsege (Huso ruthenus) állt a középpontban mint az egyetlen olyan hazai tokfaj, amely még rendelkezik önfenntartó populációkkal.
A génmegőrzési és állomány-rehabilitációs tevékenységek azonban a 2000-es évektől fokozatosan kiterjedtek a nagy testű, anadrom tokfélékre is. Ennek keretében a szarvasi tokgénbank állománya kiegészült a többi között a vágótok (Huso gueldenstaedtii) és a viza (Huso huso) ivadékaival.
E fajok biológiai sajátosságai – mindenekelőtt a rendkívül hosszú ivarérési idő – jelentős kihívást jelentenek mind a tartás, mind a szaporítás szempontjából. Míg a kecsege viszonylag rövid idő alatt ivaréretté válik, addig a vizanőstények esetében az első ívás időpontja rendszerint 16–22 éves korra tehető, ami hosszú távú, következetes génbanki fenntartást igényel.
A HAKI-ban először 2025-ben történt kísérlet a génbankban nevelt ivarérett vizák mesterséges szaporítására, azonban ez az első próbálkozás nem vezetett eredményre.
Az idei évben ismét ivaréretté vált egy megközelítőleg 60 kilogramm testtömegű, 17 éves nőstény egyed, amely lehetőséget adott az eljárás megismétlésére és a módszertan finomítására.
Az ovuláció indukálásához szintetikus GnRH [des-Gly10(D-Ala6)-LH-RH Ethylamid] hormont alkalmaztsk 10 μg/testtömeg kilogramm dózisban. Az ikrás egyedet 12-13 Celsius-fok közötti vízhőmérsékleten tartották, így az ovulált ikra fejésére az oltást követő 54. órában került sor.
A fejés eredményeként 5,5 kilogramm vizaikrát nyertek ki, amelyet három hím egyed spermájával termékenyítettek öt külön adagban. Összesen nyolc vizatejest oltottak 54 és 91 kiló közötti testtömeggel, amelyeket előzetesen ultrahangvizsgálat alapján választottak ki.
Ezekből hat tejest pontyhipofízissel (4 mg/testtömeg kg dózis) és további két tejest szintetikus GnRH (10 μg/testtömeg kg dózis) hormonnal oltottak. Ezekből összesen három teljes egyed adott értékelhető mennyiségű és minőségű spermát.
Mindkét GnRH-val oltott tejes egyedből jó minőségű gamétát (290 és 320 ml) nyertek. A pontyhipofízissel oltott egyedek közül azonban csak 1 tejes adott 200 ml jó minőségű spermát. (Ezt az eredményt nem feltétlenül a kezeléseknek tulajdonítják, hanem inkább a tartási körülményeknek, ugyanis a két GnRH-val oltott egyed a HAKI tavaiban nevelkedtek ivadékkoruk óta, míg a többi tejes a korábbi években érkezett a génbankba.)
A spermaminőséget CASA rendszerrel vizsgálták, ami a következő eredményt adta: a két GnRH-val oltott tejes esetében az átlagos spermiummotilitás 88 és 89 százallk volt, míg a pontyhipofízissel oltott hím egyed esetében ez 91 százalék volt. Ezekből a spermatételekből egyedenként 64 ml-t mélyhűtöttek, amely az in vitro génbank folyékony nitrogénnel hűtött tárolójába került.
Az ikra termékenyítése sikeresnek bizonyult, a sejtosztódás megindult, később a barázdálódást is nyomon követték. A szedercsíra (morula) állapot megfigyelhető volt az ikraszemek túlnyomó többségén. Majd a blasztula állapot is megjelent az ikraszemek több mint a felében. Azonban a gasztrula állapot kialakulása már a teljes ikraszám kevesebb, mint 40 százalékában volt megfigyelhető.
A gerinchúr kihúzódása a neuruláció fázisában már 30 százalék alatti volt. Az embriók túlélési aránya napról napra csökkent, ahogy a kelés felé közeledtek. Végül a kelés mindössze néhány száz darab vizalárvát eredményezett.
A kritikus fejlődési szakaszt (szikanyag felszívódása, külső táplálkozás megkezdése) követően mintegy 60 életképes zsenge ivadék érte el a külső táplálkozás megkezdésének állapotát, amelyből azóta csak néhány darab elhullását tapasztalták. Az eddigi megfigyelések szerint a vizaivadék kiváló növekedési ütemet mutat, ami biztató a további nevelés szempontjából.
A jelenlegi eredmények – sajnos szerénynek tekinthetők – fontos mérföldkövet jelentenek mégis a viza hazai ex situ génmegőrzésében. A fennmaradó egyedek hosszú távú felnevelése és ivarérettségig történő tartása kulcsfontosságú a génbanki állomány stabilizálása, valamint a jövőbeni szaporítási programok megalapozása szempontjából.
„Bízunk benne, hogy a HAKI-ban nevelt vizák egy része eléri az ivarérettséget, és hozzájárul a faj megőrzéséhez, illetve a későbbi esetleges visszatelepítési programok sikeréhez” – írták a munkában aktívan résztvevő kutatók: Kovács Gyula, Ljubobratovic Uros, Horváth Ákos, Bogár Katalin, Géczi Aliz, Vass Norbert és Fazekas Gyöngyvér.
________________________________________
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Halászati Lapok)
