2021. december 4. szombat | Barbara, Borbála
Halgazdálkodás

Tovább folytatódik a kecsegeprogram Vas megyében

Tovább folytatódik a kecsegeprogram Vas megyében

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége hétfőn megismételte az előnevelt kecsegetelepítést a Rába folyón. Arra kérik a horgászokat, hogy aki találkozik az új lakókkal, kíméletesen bánjon velük, és értesítse a szövetséget a fogásról. 

 

A kihelyezett 3100 darab előnevelt kecsegét ismét a Baranya megyei Ócsárdon gazdálkodó H&H Carpio Halászati Kft. szállította. A tapasztalatok alapján jónak mondható az intenzív körülmények között nevelt kecsegepéldányok megmaradása annak ellenére, hogy számos veszély leselkedik rájuk, köztük például a halfogyasztó kárókatonák és a harcsák jelenléte. 

A faj egyedszámának csökkenése miatt – bár nem áll természetvédelmi oltalom alatt – 2014-től kivették a fogható fajok listájáról, jelenleg úgynevezett közösségi jelentőségű, veszélyeztetett faj – számolt be a vasivizeken.hu

Ezt azt jelenti, hogy csak hatósági engedély alapján foghatóak meghatározott darabszámban az ötven centimétert meghaladó példányok, és csak olyan vízterületeken, ahol stabil állománya van. És persze az is feltétel, hogy a halgazdálkodásra jogosult szervezet rendszeresen telepítsen. 

A szövetség beszámolója elmékeztet, hogy pikkelyek helyett úgynevezett vértekkel borított jellegzetes halfaj a Rábában gyakorinak sosem volt mondható, azonban idősebb horgászok elmondása szerint alkalmi zsákmányként még a ’80-as években is megörvendeztette a kitartó folyóvízi pecásokat. 

A kecsegéket a Rába Sárvártól Alsószölnökig terjedő szakaszán engedték szabadon. Minden horgászt arra kérnek, hogy az esetlegesen kifogott kis kecsegéket óvatos horogszabadítás után kíméletesen bocsássák vissza a vízbe, kifogásukról pedig értesítsék a szövetséget.

Az utóbbi években néhány helyen kecsegeprogramot indítottak, így tett például a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége is. A kecsegét nem véletlenül becézik a Tisza ékszerének, hiszen alapvetően ott volt honos, de mára már leginkább dunai halként tekintenek rá. 

(fotó: vasivizeken.hu)