2024. március 29. péntek | Auguszta
Nagy fogások

150 kilós arapaimát fogott a dzsungelben Döme Gábor

150 kilós arapaimát fogott a dzsungelben Döme Gábor

A civilizációtól elzárva, internet és telefon nélkül egy hetet forgatott a dzsungel kellős közepén Döme Gábor, akinek a túra során sikerült egy 150 kilós arapaimát becserkésznie.

Egy hetet töltött Dél-Amerikában, a guyanai dzsungel sűrűjében Döme Gábor világbajnok versenyhorgász, aki legújabb filmjét, a Vadvízi kalandok következő epizódját forgatta.  

A horgász Facebook-oldalán közzétett beszámolójában azt írja, hogy több arapaimát is sikerült – ahogy fogalmaz – szó szerint becserkésznie. A legnagyobb ezek közül egy mintegy 150 kilóra saccolt példány volt. 

„Most először az életemben, férfiasan bevallom, de féltem ettől a haltól! Annyira erős, annyira vad és annyira nagy volt, hogy fékezhetetlennek tűnt még az erős felszereléssel is. Az is csoda, hogy a végén ez a kép elkészülhetett, hiszen közben úgy dobált minket, mint a rongyot, pedig elvileg már fáradt volt. Vad fejcsapásokkal próbált a lábamról leütni, de a legveszélyesebb az volt, amikor majdnem elérte a feje az én fejemet. Ha ez sikerült volna neki, nem kérdés, hogy kinek a feje törik be” – jellemezte a bitang nagy halat és annak fárasztását Döme Gábor. 

A tömegét csak azért tippelték, mert az arapaimák partra emelése és mérlegelése szigorúan tilos. Így a hossza, a vastagsága és a vélt kora alapján tippelték körülbelül 150 kilósra, ami Döme Gábor szerint már a helyi viszonyok között is nagynak számít. 

„Szerencsére a stáb többi tagjának sem lett semmi baja, mindenki épen és egészségesen megúszta a dzsungeltúrát, miközben végig forgott a kamera és olyan felvételek készültek, amelyek hűen visszaadják a megélt kalandokat és nehézségeket. Az erről készült film a tervek szerint márciusban lesz majd látható” – közölte Döme, hozzátéve, hogy más fajta, különleges és veszélyes halakat is sikerült horogra csalnia, amelyek szintén láthatóak lesznek majd a filmben.

A forgatás alatt annyira el voltak zárva a civilizációtól, hogy mobiltelefon és internet sem állt rendelkezésükre, az egyetlen mentsváruk vészhelyzet esetére egy műholdas telefon volt.

„Tejesen más érzések szabadultak fel bennem, teljesen más volt minden, és lám ezt is túléltem” – fogalmazott a dzsungelt megjárt horgász.

Bármilyen hihetetlen nem ez Döme Gábor eddigi legnagyobb hala, tavaly ugyanis fogott egy 200 kilós kék marlint. Videó is készült. Nézd meg IDE KATTINTVA!

 

Hatalmas kakashalat fogott Döme Gábor Costa Ricában. Nézd meg a fotót IDE KLIKKELVE!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: Döme Gábor FB-oldala)