2024. május 21. kedd | Konstantin
Nagy fogások

1972-es aszúval ünnepelték az RSD méteres sárkányát

1972-es aszúval ünnepelték az RSD méteres sárkányát

A többszörös magyar országos pergetőbajnok Gégény Viktor horgásztúrák, élményhorgászatok szervezésével is foglalkozik, és a Facebookon is be szokott számolni az érdekesebb történésekről. Hát, ami most következik, az talán több is az érdekesnél!

Azt írta közösségi oldalán, hogy István hívta őt a Ráckevei-Soroksári Duna (RSD) egy bizonyos szakaszának a feltérképezésére hívott el. 

„Bár kifejezetten szeretem ezeket a kihívásokat, az érkező erős áradás miatt most különösen nehéz feladat elé néztünk. Egyre zavarosabb lett a víz, ráadásul komoly lehűlés is érkezett. Induláskor mondtam Istvánnak, hogy az ilyen hirtelen, és nagymértékű lehűlés főként két halnak kedvez; a csukának és a süllőnek. A csukát ki is húzhattuk a zavarosodás miatt, a harcsát meg az erős lehűlés blokkolta, maradt a süllő” – árulta el Gégény Viktor.

Elsőként végig mentek szonárral a cirka 7 kilométeres szakaszon, hogy elemezni tudják „a pályát”, a halsűrűséget. 

„Számos struktúrát megjelöltem, de volt egyetlen hely, amit No.1-nak írtam, annyira ígéretesnek mutatkozott. Visszafelé meg is álltunk rajta dobni párat. A szonárt figyelve, kiszúrtam egy elég nagynak mutatkozó jelet, ami teljesen kitöltött egy gödröt hosszában. Mondtam Istvánnak, hogy hozzá képest 11 óránál, körülbelül 12 méterre ott fekszik egy monster méretű állat, és hogy az nappal nem fog utána lódulni a csalinak, csak ha pontosan az orra előtt húzzák el a gumit” – érkezett a tanács a rutinos horgásztól.

István személyes kedvencét tette fel, ami az óráról órára zavarosabb víz színéhez éppen illeszkedett, de nem volt túl hivalkodó. Ez lehetett az egyik kulcs, a másik pedig, hogy tényleg sikerült pontosan megdobnia a nagy hal helyét. 

„Annyit láttam csak, hogy az egyedi kérésre készített botja megáll egy bevágásban, és valami nagyon komoly tömeg tart ellen a kraftos pálcának. István legalább hármat pumpált maga felé a masszív tömegen, mire a hal egyáltalán megrázta a fejét – ezzel adva tudtunkra, hogy ő már jócskán a »legalább lássuk meg« kategória képviselője. Pár tiszteletkör és markáns burvány után kezdett kitisztulni a kép mindkettőnkben, hogy ez most »nem gyakorlat«, nagyon komoly az ellenfél. Be is mondtam félig viccelve, hogy vagy nagy ponty szájba vagy egy tízes süllő... Amikor felsejlett az óriás, ezüstös test az opálos vízből, talán még a levegőt is visszatartottuk, amíg merítettem. Ott volt a hal, amiről István évekig álmodott, az RSD sárkánya, egy 96 centis, 9,5 kilós fogas” – mesélte tovább a sztorit Gégény Viktor.  

A beszámoló szerint amikor visszaengedték a hihetetlen méretű, nyáron ritkaságszámba menő süllőt, még jó pár percig fülig érő szájjal ültek a csónakban. 

István este egy nagyon nem mindennapi, 1972-es ötös aszút is bontott a pazar fogás tiszteletére. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Vendéghorgászat - Gégény Viktorral FB-oldal)