
Két napot töltött el a Duna csepeli szakaszán Sztupovszki Viktor, aki október 11-én, szombaton kezdte meg a márnaszezonját.
„Láttam, hogy jön az áradás, a vízszint is remeknek ígérkezett, úgyhogy úgy döntöttem, a hétvége a Dunán lesz. Sok csontival, sajtas-kagylós-kukoricás etetőanyaggal és még több reménnyel kezdtem meg a szombatot” – vázolta várakozásait a Pecaverzumnak.
Az első, körülbelül kétkilós márna már az első dobásra megérkezett, aztán jött két óra csend.
Hiába dobált bárhová – húzósba, visszaforgósba vagy nyugodtabb vízbe –, semmi nem jelentkezett.
Aztán tíz óra körül hirtelen beindult minden: kétbotos kapások, fékcsörgés, botgörbülés, és a halak szakaszosan, de folyamatosan jöttek.
Néha koncér és jászkeszeg is megjelent, színesítve a pecát, de a prímet a márnák vitték.
Vasárnap is folytatódott a remek sorozat. Bár sok halvesztés becsúszott, Viktor nem keseredett el.
„Majd korrigáljuk a dolgokat!” – tekintett a jövőbe.
A felszerelése kifejezetten erős volt, 170-220 grammos kosárral, erőgumis, 20-22-es fluorocarbon előkével és 6-8-as horoggal horgászott.
A hétvége eredménye önmagáért beszél: összesen 24 darab márna (1 és 3,5 kilogramm között), 4 koncér és 2 jászkeszeg.
Viktor végül két márnát vitt haza, a többi hal visszanyerte szabadságát.
„Nagyon jó érzés volt így indítani a márnaszezont. Ha marad ez a vízállás, lesz még bőven kapás!” – bizakodott a következő időszakot tekintve.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum/Sztupovszki Viktor)