Fantasztikus fogásról számolt be a Pecavezumnak egy horgász, T. Gergő, aki ha pontosan leméri harcsáját, és hitelesítteti azt a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz), akkor könnyen lehet, hogy az ő nevéhez fűződne az országos csúcs.
2023. március 27-et írunk, a helyszín a Bodrog-folyó, a Tisza-torkolattól mintegy kettő kilométerre, Tokaj környékén. Hogy miért csak most számolunk be a fogásról, annak az az egyszerű oka, hogy nemrég kereste meg szerkesztőségünket egy szakácsaként dolgozó horgász, T. Gergő. A halról eddig még sehol sem jelentek meg fényképek, azok most először láthatók a Pecaverzumon.
„A vendéglátásból nem nagyon tudok kiszabadulni. De nem is foglalkoztam vele, nem volt kapacitásom, se időm, se erőm rá, hogy feltöltsem bárhová is. Elvesz minden időt munka, a párommal pedig babát is várunk éppen. Ja, és a Facebookon sem vagyok fent, hat éve töröltem magam, azóta sokkal nyugodtabb az életem” – indokolta Gergő, hogy eddig miért nem dicsekedett el az ismerősein kívül senkinek sem azzal a hallal, amely Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb kifogott harcsája.
Aztán csak mondták neki a barátai, hogy ne hagyja annyiban, és rábeszélték, hogy ossza meg a történetet a nyilvánossággal, Gergő a Pecaverzumot választotta, mi pedig függetlenül attól, hogy a fogás már közel fél éve történt, természetesen készséggel álltunk rendelkezésre.
Az ominózus nap előtt már tesztelgette a vizet Gergő, aki egyáltalán nem számít nagy harcsavadásznak, sőt ellenkezőleg: inkább a békés halakat kergeti, legfőképp amurokat, pontyokat. Pár éve azonban megtetszett neki a ragadozó halak horgászata is, és beszerzett néhány felszerelést a pergetéshez.
Ezeket a botokat különösen akkor veszi elő, amikor hideg a víz, és még vagy már nem eszik úgy a békés hal, ilyenkor jó szolgálatot tesznek egy kis csukázáshoz, balinozáshoz. Így is történt minden idén tavasszal, amikor Gergő egyszer csak észrevette, hogy elkezdődött a dévérkeszegek ívása, megjelentek a 3-4 kilós példányok és azokra pályázó harcsák is.
„Forgott össze-vissza, láttuk többször a farkát is. Mondtam az apósomnak, hogy nézzünk már rájuk, dobáljunk egy kicsit, ha már megvannak a cuccok” – mesélte Gergő, aki elő is vette 50-70 grammos dobósúlyú pergető botját rajta egy 40-es orsóval, azon pedig 0.25-ös fonott damillal. „Ha erre akad valami, hátha nem lesz gond” – gondolta.
A pálca rendszeres használatban maradt, ugyanis egy-két hétig kijártak a Bodrogra apósával, K. Józseffel. Sok kisebb harcsát is fogtak, de a nagynak csak a jelét látták, megakasztani azonban nem sikerült az áradó folyóban. Mikor viszont elkezdett apadni, sor került a várva várt találkozásra.
„Csorogtunk a csónakkal, már abba akartuk hagyni, amikor a dévérívás mellett a vertikális csalira az utolsó dobások egyikén egyszer csak azt éreztem, mintha leakadtam volna. Na f*sza, 8 ezer mínusz” – ez volt, ami először az eszébe jutott, aztán egyszer csak elindult a hal, de csak komótosan. Már szürkület tájékán jártunk, 19 óra környékén.
„Beállt a mederbe, de nem éreztem, hogy pumpált vagy tolt volna, semmi jel sem utalt a harcsára. Eltelt egy fél óra. A bot folyamatosan perecben volt, dobbal fárasztottam, nem fékkel, mert ha annak valami baja van, és a hal hirtelen megindul, majd leakad, akkor kettétöri a botot abban a minutumban. Szórakoztunk szépen, a bot recsegett-ropogott, majd megint eltelt egy óra” – részletezte a 3,5 óráig tartó fárasztás első felét.
Patthelyzetnek tűnt, a hal beállt a sodrásba, és nem akart mozdulni a folyó közepéről. Ráadásként besötétedett, eleredt az eső is, a motorból kezdett kifogyni a benzin és csupán egyetlen fejlámpa állt rendelkezésre.
A gigászi harc során Gergő egyre kevésbé bírta: a karja, a lába, mindene fájt – állt, ült, mindenféle pózt próbált már, de az természetesen esze ágában sem volt, hogy átadja a botot az apósának...
„Beültem a csónak elejébe, tartottam a dobot kézzel, és mivel azt éreztem, hogyha elkezdem erőltetni a botot, szétroppan a kezemben, ezért mondtam az apósomnak, hogy próbálja meg kézzel felhúzni az aljáról. Megfogta a damilt, a hal azonban megindult oldalra, és az volt az első, hogy szétvágta négy ujját, ömlött belőle a vér. Annyit azért húzott rajta, hogy eljött az aljától, és akkor már tudtam felfelé emelni. Aztán, amikor megláttuk, hogy a hatméteres csónaknak majdnem a fele volt, akkor mindketten lesápadtunk” – folytatta a történetet Gergő, aki nem volt hajlandó belenyúlni a harcsa szájába, hiszen abban a pillanatban, 3 és fél óra elteltével annak is örült, hogy még egyáltalán életben van.
Ezért az após odatérdelt a csónak oldalához, megfogta a hal száját, Gergő pedig két alkarral betámasztott a kopoltyúk mögé, majd a zsákmány feje némi küzdelem után szerencsés módon bebukott a ladikba. Ekkor már annyira kimerültek mindketten, hogy tíz perc pihenőt követően tértek csak észhez. „Lefagytunk, azt sem tudtuk, hogy mi van” – vallotta be a horgász.
A következőkben megkérdezték több ismerősüket is, hogy most mégis mi legyen a hallal, Gergő ugyanis a C&R horgászat elvét követi (catch and release, megfogni és visszaengedni), és csak nagyon ritkán visz haza egy-egy süllőt vagy pontyot, de azt is csak szigorúan három kilóig, ha éppen megkívánná a felesége.
Az a tanács érkezett végül telefonon, hogy inkább ne engedjék vissza, mert egy ekkora példány nagyon sok halat fogyaszt, és még a nagyobb pontyokat is megtámadja. „Én visszaengedtem volna, de meg sem bírtuk emelni, vissza sem tudtuk volna dobni a csónakból” – mondta Gergő.
Mire a partra értek, már 23 óra tájékán jártunk, fújt a szél, és akkor szembesültek azzal, hogy a Suzuki, amivel érkeztek, nem lesz megfelelő a harcsa elszállítására, így hívni kellett egy terepjárót.
A visszaengedés már szóba sem jöhetett, a horgászok szerint nem élte volna túl a megpróbáltatásokat az öreg harcsa, amelynek a teljes hossza (nem orrcsúcstól faroktőig) 256 centiméternek bizonyult.
A pontos tömeg meghatározására nem állt rendelkezésre mázsás mérlegelő, de a horgászok saccolása alapján 120 kiló felett lehetett. Csak a miheztartás végett: a hivatalos országos rekordot Kovács Gábor tartja, aki 2010. május 10-én akasztott meg egy 113 kilós, 230 centiméteres bajszost a Töröcskei-tónál.
Az adatokból és látva a képeket arra lehet következtetni, hogy Gergőék, ha pontosan lemérik a bodrogi harcsát, és hitelesíttetik a Mohosszal, letaszították volna az első helyről a csúcstartót.
A harcsa amúgy minden valószínűség szerint nem is bodrogi, nem a folyóban élt, hanem a Tiszáról úszhatott fel csemegézni a keszegekből, ellenkező esetben rendelkezett volna annyi helyismerettel, hogy egyből behúzza magát egy akadó alá, de ő csak állt egy helyben óráig.
A szája akkora volt Gergő szerint, hogy egy focilabda gond nélkül bezuhant volna rajta a gyomrába. A nyúzást követő feldolgozás során elő is került belőle három darab jókora dévér. Összesen mintegy 80 kiló filét kaptak. Jutott a családtagoknak, barátoknak is.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum/T. Gergő.)
