Sorra fogják a szebbnél szebb rablóhalakat a Duna csónakos horgászai, de mi a helyzet a parti pecásokkal? Nekik sokkal nehezebb dolguk van, de a kitartás meghozhatja a várt sikert. Czukor Gábor például a minap egy süllővel és egy harcsával szelfizett a parton, és még el sem készült a cikk, de ő már újabb harcsákkal feszített az újabb fotóin.
„A kitartás és a folyamatos csalicserélgetés azért csak beadta” – foglalta össze Gábor a február 24-i parti pergetős napját, majd a Pecaverzum arról érdeklődőtt nála, hogyan tudja felvenni a versenyt a Dunán a csónakos horgászokkal.
„Parti pecás vagyok, az időhiány nem engedi meg a csónakozást, és örülök, ha legalább így le tudok jutni a Dunára. Fel lehet venni a versenyt, de nagyon sokat kell horgászni, nagyon kell ismerni a kövezéseket. Utóbbiból legalább kettőt tökéletesen fel kell térképezni, különben nem fogsz tudni halat fogni, vagy csak nagyon keveset” – Gáborra azonban évek óta rajta van azon, hogy minél jobban kiismerje a folyót.
Állítja, a sok peca révén lehet megismerni a kövek mögötti területeket, a homokpadot vagy a kőszórásokat.
„A tanulópénz a sok beszaggatott gumi és ólom, én éppen ezért saját magamnak készítem a cheburaskát, hogy minél olcsóbban ki tudjak jönni belőle. De az ismeretet fejleszteni is kell, hiszen minden évben változik minden egyes kő. A sodrás lerakja a hordalékot vagy mondjuk egy fát, a beszakadás révén nyert tapasztalat hozzásegít a fejlődéshez” – mesélte a pecás.
Hétfőn úgy érezte, a kövezés homokos részét kell erőltetnie, és a döntés remeknek bizonyult.
Ugyanazon a helyen sikerült egy süllőt és egy harcsát is akasztania a körülbelül háromméteres vízből.
A taktikája a nagy dobásokon alapszik.
„Brutálisan nagyot tudok dobni a kőről. A Duna sodorvonalától 20-30 méterre, ahol a meder törik lefelé, oda érkezik a szerelékem a vízbe” – és ezzel el is éri a partról azt a helyet, ahonnan a csónakosok szoktak pergetni.
A csalijait általában túlsúlyozza, hogy minél nagyobbat tudjon dobni, s hogy a benti vizet is képes legyen meghorgászni.
„Hogy ez sikerüljön, akár a 30 grammos ólmot is felteszem. Amikor húzom magam felé a szereléket, nem egyet vagy kettőt tekerek bele az orsóba, hanem hármat” – a kívánt csalimozgást ugyanis csak így tudja elérni a súlyosabb ólommal.
Egy 7-28 grammos dobósúlyú 225 centis bottal, PE 1,2-es zsinórral és 33-as fluorokarbon előkével akasztotta a két halat.
„A kapásuk nem volt olyan »durr bele bumm«, mint az őszi időszakban. A süllő három kiló körüli lehetett, a harcsa hosszát 80-100 centire saccolnám. Úsztak tovább, mindegyik” – mondta Gábor, aki nem kevesebb, mint 74 kilométerről utazik a Dunához.
„Azért a folyó a választottam, mert itt többnyire nem találkozom senkivel, és ez a nyugalom fontos a számomra. A horgászat szeretetéért járok a Dunára, nem a halak miatt. A hal csak egy plusz ráadás. Szeretem a Duna-partot járni” – néha például új helyeket is felfedez, de akkor a feláldozható, ragasztott gumihalakat tűzi horogra.
Február 25-én, ugyanott, mint egy nappal korábban, újabb két harcsát fogott.
„Ugyanazzal a 10 centis gumival akasztottam őket. A kisebb harcsák talán érzik a közelgő felmelegedést. A nagyok még nem fognak jönni, ahhoz kell egy árhullám, ami nem tudom, hogy idén lesz-e” – jegyezte meg a pecás.
Megkérdeztük a legnagyobb dunai haláról is. Egyszer egy „nagyon nagy” harcsája elment, partról nem tudta kifárasztani.
„Két éve márciusban sikerült viszont egy 23 kilós példányt partra terelnie vertikális csalival. Süllőbőn 5 kilós az eddigi legnagyobb” – árulta el Gábor, aki a rekordfogásáról küldött egy videót a Pecaverzumnak.
További érdekes videók ERRE.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Czukor Gábor/Pecaverzum)
