Berényi Antal Tamás júliusban hat hitelesített rekordpontyot fogott a Ráckevei–Soroksári Dunán (RSD), köztük több 20 kilogramm feletti példányt. Az RSD abszolút pontyrekordere három nap alatt 115,44 kilogramm rekordhalakat terelt partra.
Berényi Antal Tamás 2025. október 13-án írta be magát az RSD történelemkönyvébe, amikort kifogta a vízterület legnagyobb pontyát. A Stefán néven ismert hal 36,8 kilogrammot nyomott. A horgász a szigetbecsei közösségi stégen, bojlis módszerrel csalta horogra a kapitális példányt.
A pontyrekorder júliusban elképesztő sorozatot produkált: hat darab rekordlistás bajszoshoz riasztotta a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) halőreit.
A horgász három napon, július 9-én, 10-én és 22-én fogta a halakat, amelyek közül öt az RSD főágán, Ráckevénél, egy pedig Szigetbecsénél került partra.
A ráckevei fogások közül a legnagyobb egy 22,17 kilogrammos ponty volt, amely július 9-én 3:33-kor jelentkezett. A 85 centiméter hosszú és 84 centiméter kerületű halat bojlival csalta horogra, 0,35-ös monofil zsinórral és 4-es horoggal. A csónakból végzett fárasztás mindössze 15 percig tartott.

Ugyanazon a napon 8:43-kor egy 21,38 kilogrammos példány is horogra akadt. A 79 centiméteres pontyot szintén bojlival, 0,35-ös monofil zsinórral és 4-es horoggal sikerült megfogni. Ezúttal a partról történt fárasztás pedig 10 percig tartott.

Július 9-én további két kapitális halat is hitelesített: éjfél után 2 perccel egy 15,81 kilogrammos, hajnali 2:02-kor pedig egy 19,78 kilogrammos pontyot.

Mindkettőnél bojlival, 0,35-ös monofil zsinórral és 4-es horoggal horgászott. A kisebbik példányt 5, a nagyobbat 20 perc alatt sikerült partra terelnie.

Másnap, július 10-én 04:04-kor egy 19,81 kilogrammos pontynak örülhetett. A 88 centiméteres, 78 centiméter kerületű hal szintén bojlira csábult el, a felszerelés pedig ezúttal is 0,35-ös monofil zsinórból és 4-es horogból állt. A partról végzett fárasztás 20 percig tartott.

A hatodik rekordfogás július 22-én Szigetbecsénél született 19:30-kor. A 16,49 kilogrammos, 77 centiméter hosszú és 70 centiméter kerületű pontyot bojlis csalival és etetéssel, 3 méteres, 2,75 librás bottal, 0,35-ös monofil zsinórral, valamint 2-es horoggal sikerült becspni. A parti fárasztás 10 percig tartott.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: RDHSZ)