2025. május 15. csütörtök | Szonja, Zsófia
Nagy fogások

„Eufória lett úrrá rajtam" – kifogták a balatoni süllőkirálynőt

„Eufória lett úrrá rajtam

Gelencsér Csaba, a Pergető Kalandok Facebook-oldal szerkesztője állítja, soha nem volt még ilyen szezonkezdése. A balatoni repülőrajtot egy közel tíz kilós süllőnek köszönheti, amely brutális ütéssel jelezte hihetetlen méreteit.

„A tilalom feloldását követően sokan vízre szálltak már éjfélkor, mi a megfontolt, későbbi kezdést választottuk, így a nap már jócskán fent járt, amikor a csónak vízre került. A reggel ígéretesen indult: kis változtatással sikerült kulcsfontosságú pillanatokat kialakítani, és sorra fogtuk a másfél kilós süllőket” — foglalta össze a május 1-jei pergetés első sikeres momentumait Csaba a saját Facebook-oldalán. 

„Ezek után a nap már szinte könyörtelenül égetett, a szél pedig alig-alig borzolta a délelőtt még vadul hullámzó Balaton szelídre váltó felszínét. Aztán hosszú csend következett” — a pergetőnek persze eszébe sem jutott, hogy abbahagyja a süllők keresését.

„Csak róttuk a kilométereket édesapámmal a csónakban, a csalikat cserélgetve, a legapróbb jelekbe kapaszkodva. Ez a pergetőhorgászat legtisztább formája — küzdelem, hit és a természet kiismerhetetlensége. Feladni? Szó sem lehetett róla” — és ezt a döntést később nagyon nem bánta meg az apa-fia horgászduó.

„Épp kezdett úrrá lenni rajtam a kimerültség, amikor valami mást pillantottam meg. Egy furcsa, azonosíthatatlan jel a szonáron. Megmozdult, vagy csak káprázik a szemem? A tapasztalatom azt súgta: nem volt véletlen az észlelés. Egy ösztönös mozdulattal fordítottam a csónakot úgy, hogy tökéletes szögből dobhassak” — és már repült is a „green pearl yellow” színú, 10,5 centiméteres gumihal.

Ez a csali már számtalan alkalommal bizonyított Csabának, aki úgy véli, ezt a plasztikot univerzális mérete miatt ugyanúgy kedvelik a másfél kilós süllők, mint a kapitális példányok.

„Ahogy a csali életre kelt a víz alatt... brutális ütés érkezett. Nem csak koppintás, hanem valami bombaszerű robbanás futott végig a kezemen és a gerincemen is. Határozottan reagáltam a víz felől érkező ingerre. Azonnal tudtam: ez nem átlagos balatoni süllő. Ez valami elementáris” — ezt pedig onnan is érezte, hogy a „nagysüllős”, 15-45 gramm dobósúlyú botja is teljes ívben hajolt a hal ereje alatt.

„Eposzi csata zajlott: a természet nyers ereje és a horgász türelme feszültek egymásnak. A féket szorosra állítottam, de az óriás újra és újra lekért néhány métert. Pontosan tudta, mit csinál, és hogyan borzolja a kedélyeket. Ezért van feszesre állítva a fék” – majd következett egy felejthetetlen momentum. Csaba előtt egy pillanatra felvillant a ragadozóhal. 

Ahogyan ő fogalmaz, a víz opálos színe ezüstbe borult, és megcsillant a vaskos test. 

„Halkan, szinte önkéntelenül suttogtam: »Ez tíz pluszos!« Édesapám már a csónak szélén állt merítővel a kezében. A pillanatok óráknak tűntek. A horog kicsi volt, a fárasztás minden másodperce a tű fokán táncolt. A hal még egyszer megpróbált kitörni, de végül... megmerítettük. Egymásra néztünk, és alig hittük el, amit láttunk. Egy valódi királynő. Egy 93 centiméter hosszú és 9,2 kilogramm tömegű süllő, egyike életem legnagyobbjainak. A Balaton ismét megmutatta, hogy a legszebb kincseit csak a legkitartóbbaknak adja” – Csaba pedig igencsak kitartó volt, és megkapta az ezzel járó jutalmat.

„Ez a hal örökre top 5-ös marad számomra. Erről álmodik minden pergető. A feszültség, a katartikus pillanat, amikor a víz, a hal és az ember eggyé válik. Percekig csak ültem és néztem... Eufória lett úrrá rajtam” – írta le a süllőfogás hihetetlen pillanatait a horgász.

A nap pedig megerősítette benne, hogy a Balaton nem ok nélkül a magyar pergetők ékköve.

„Minden nap új meséket ír. Azoknak, akik hajlandók megírni őket. A víz tisztelete. A pillanat megbecsülése. A pergetés örök szenvedélye. Ne felejtsétek: aki nem dobja, az nem fogja! Kalandra fel!” – az élmények pedig máshoz is eljuthatnak, akár a vendéghorgásztatással is foglalkozó Csaba segítségével.

Ezt olvastad már?

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pergető Kalandok FB-oldal)