2025. június 22. vasárnap | Paulina
Nagy fogások

Félmilliárd forintot nyertek ezzel a hallal

Félmilliárd forintot nyertek ezzel a hallal

Elképesztően sok pénzt, magyar fizetőeszközben kifejezve majdnem félmilliárd forintnak (!!!) megfelelő összeget nyert a „The Big Rock Blue Marlin Tournament” elnevezésű verseny győztese egy 297 kilós kék marlinnal. 

A legendásnak számító eseményre Észak-Karolinában került sor, és idén is nagyon sokan neveztek be, 270 hajóval startoltak el a vállalkozó szelleműek, hogy kézre kerítsék a legnagyobb kék marlint. 

A mesés summát végül egy 297 kilós hallal zsebelte be a Widespread nevű csapat.

A versenyre idén is benevezett az egykori koráslabdázó, Michael Jordan és csapata. Tavaly jól szerepeltek, és egy több mint 200 kiló példánnyal majdnem megszerezték a győzelmet. Idén már nem muzsikáltak olyan jól, hiszen mindösszesen egy 11 kilós aranymakrélát tudtak felmutatni. Az a hal ráadásul nem is számított a végelszámolásnál, szóval mondhatni, hogy nullázott a hatszoros NBA-bajnok. 

Videó is készült az eseményen, amelyen az látható, hogy Jordan szivarral a szájában száll fel az első ránézésre inkább luxus yachtnak, mint halászhajónak kinéző vízi járműre, tehát nem elképzelhető, hogy inkább a szórakozásra helyezte most a hangsúlyt. 

(fotó: The Big Rock Blue Marlin Tournament FB-oldala)

Még több érdekes sztori a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Elindult a Pecaverzum multimédiás beküldő szolgáltatása: egy gombnyomással tudsz küldeni nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!