2021. szeptember 16. csütörtök | Edit
Nagy fogások

Harcsázás közben esett be a tízkilós dunai süllő

Harcsázás közben esett be a tízkilós dunai süllő

Tízkilós süllőt akasztott harcsázás közben egy horgász a Duna Baja és Érsekcsanád közötti szakaszán szombaton délelőtt. A fárasztásnál nem várt nehézségek adódtak: eltörött a bot és a merítő is a csónak orrában maradt. A fárasztáshoz kézzel kellett adagolni a zsinórt, és a halat is kézzel kellett a csónakba emelni. 

Csili Péter egy ruganynál próbálkozott, ahol korábban már többször is fogott harcsát fényes nappal, mélyenjáró wobblerrel. 

„Kicsit jobban rácsorogtam a kőre, felraktam egy SR 9 wobblert, ami lemegy négy-öt méter mélyre elviekben, és eldobtam jó messze a kőtől. Még adtam is zsinórt neki, hogy kicsit még messzebb távolodjon tőlem. Ekkor gyorsan tekertem fel pár métert, hogy mindjárt abban a mélységbe tudjam húzni, ahol szeretném – idézte fel a tudatosan felépített taktikát a Pecaverzumnak a sikeres horgász. – Már messze tőlem éreztem, hogy kopogott a kövek között, szépen lassan húztam, végigsimítottam az alját. Különböző szögből próbáltam dobálni, és körülbelül a tizedik próbálkozásra határozott rávágással jelentkezett.”

Péter először azt hitte, hogy harcsával van dolga, mert hasonlóan mozgott, és még a féket is elkezdte húzni. „Aztán amikor feljött, akkor vettem észre, hogy igazából ez egy hatalmas süllő lesz. Remegett a kezem és a lábam is” – döbbent meg annak ellenére, hogy fogott már korábban is ugyanezen a helyen fényes nappal kapitális süllőket.

Nem sok idő marad a felocsúdásra, mert jött a következő csavar a fárasztásban: a bot eltörött. „A kövezés spiccénél rendkívül erős a sodrás, nagyon felgyorsul a víz. Le volt súlyozva a csónak, de az áramlat hol jobbra, hol balra vitte azt. A merítő sajnos nem volt előkészítve, a csónak orrában maradt, így kézzel próbáltam meg kivenni a halat, de a sodrás mindig eltolta tőlem, és egyszer egy óhatatlan pillanatban negatívba tartottam a botot.”

Ekkor egyből reccsent is, és mintegy negyven centi letörött a végéből. „Nem maradt más, mint kézzel fogtam a zsinórt, és adagoltam neki, hol adtam, hol húztam a zsinórt, úgy fárasztottam, ekkor még többször is métereket kiszaladt. Nehezítette a dolgot, hogy a 18-as fonott főzsinór rácsavarodott a süllőre. Szerencsére azonban jól akadtak a horgok két helyen is, és végül be tudtam a csónakba emelni.”

Péter azt mondta a Pecaverzumnak, hogy párszor volt már dolga nagyobb, öt kilót meghaladó süllőkkel dolga a Dunán, de ez a mostani biztosan bekerült a top 3-ba.

Az öreg dunai fogas természetesen a fotózást követően visszanyerte szabadságát. 

 

A visszaengedésről videó is készült. 

Még több érdekes sztori a Nagy fogások rovatunkban!

Küldj sztorit!

Te is szívesen megosztanád nagy fogásaidat a többi horgásszal? Jó hír, hogy hamarosan indul a Pecaverzum multimédiás beküldő szolgáltatása: egy gombnyomással tudsz majd küldeni nekünk fotót, videót és szöveget! Addig is elérsz minket a pecaverzum@gmail.com címen vagy Facebook Messengeren.

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!