Egészen hihetetlen kalandba keveredett Chyba András Olaszországban, a Pó-folyón, ahol nagy harcsákat szeretett volna fogni. Három száz kiló fölöttit is fáraszthatott egy éjszaka alatt, közülük kettőt pergetve. Az egyiknél eltörött a botja, és puszta kézzel küzdött a hallal, míg egy másik fárasztás két óráig tartott. A Pecaverzumnak részletesen elmeséléte a már-már filmbe illő történetet. (Videó a cikk végén!)
Az olaszországi Pó-folyóra rendszeresen utaznak ki magyar horgászok, hogy kapitális harcsákat vegyenek üldözőbe. Nem ritka tehát, hogy egészen hatalmas, akár száz kilót meghaladó példányok is kikerülnek a folyóból.
Ami viszont nemrég történt egy négyfős dunaszerdahelyi társasággal, az még a rendszeresen harcsafogásokról szóló beszámolókat böngésző fanatikusokat is meg fogja döbbenteni.
Na, de kezdjük a legelejéről! A szlovákiai magyarok egyhetes pecát terveztek, és természetesen egy guide-ot is segítségül hívtak, hogy némileg ellensúlyozzák a helyismeret hiányát.
Július 24-én, szombaton kezdték a horgászatot, de az első két nap – leszámítva kettő szép, mintegy 7-8 kiló körüli süllőt – nem sok sikerük volt, a víz is nagyon alacsonyan állt. A helyzetet csak tetézte, hogy egy vihar szétverte a sátrukat, amiben jelentős károk keletkeztek, még biztosítási ügy is lett belőle – tudtuk meg Chyba Andrástól, aki persze folytatta tovább a rossz előjelekkel indult, aztán később álomszerűre fordult történetet.
„A vihar után átköltöztünk egy másik helyre, és szerencsére a vízállás is jobbra fordult, két nap alatt emelkedett három métert a folyó. A táborban szakítós és u-pose módszerrel is próbálkoztunk, majd esténként fényváltásokkor turnusokban, egymást váltva elindultunk csónakkal pergetni” – ecsetelte a felállított tervet, amely csütörtök reggelre végül meg is hozta az eredményét.
Sikerült ugyanis András egyik társának akasztania egy 85 kilósat u-pose módszerrel. No, de ez mind „semmi”, a java még csak ezt követően kezdődött!
Csütörtökön is – hasonlóan az előző estékhez, és persze felbuzdulva a reggeli harcsán – fényváltáskor elkezdték csónakból vallatni a folyót. „Csorogtunk lefelé, és éjfél körül találtunk egy kisebb öblöt homokpaddal, ahol nagyon sok tengerből felúszó csefaló gyűlt össze. Hallottunk egy-egy erősebb rablást, olyan volt a hangja, mint amikor a szarvasok beleugranak a vízbe. Hatalmas nagy szétverések voltak. Az első pár dobás egyikénél a csalim mellé vert egy harcsa. Túlfolytunk a kis öblön, amikor mondtam Zolinak (a guide – a szerk.), hogy térjünk vissza. Második dobásra, ahogy pottyant a Rapala, eldurrantotta”.
A sztori innentől kezdett el meglehetősen szürreálissá válni, ahogy hallgattuk tovább András beszámolóját. „A felszíni rávágás után következett húsz perc felfelé a folyón, a halat nem láttuk, majd egyszer csak eltörött a pergetőbot, gyakorlatilag tőből, pár centire a nyelétől. A gyors kapkodásban Zoli kesztyűben elkapta a zsinórt, és próbáltuk menteni a menthetőt, de az egyik gyűrű megsérült, elvágta a zsinórt, és elment a hal.”
Ilyen még sohasem történt Andrással, hogy fárasztás közben eltörött volna a botja. Pedig nem is akármilyen pálcáról van szó: egy Penn Squadron II-ről. Az 1,8 méteres botra 28-as fonott zsinórral töltött Penn Battle II 5000-as orsó volt szerelve, de miután már csak a készség nyele maradt a kezében, azzal már nem sokra ment volna akkor sem, ha a gyűrű nem sérül és vágja el a damilt.
,Ott ültem lógó orral, törött bottal és az elszalasztott harcsa tudatával a csónakban. Mivel nem volt másik botom, Zoli odaadta az övét, és mondta, hogy menjünk vissza a tett helyszínére, mert össze vannak állva a nagy halak. Így is tettünk, majd kikötöttük a csónakot egy fához, és az ötödik dobásra a vízfelszínről eldurrantotta. És ott kezdődött a buli, a két óráig tartó fárasztás!” – mesélte az egészen elképesztő fordulatot, amely pár perc alatt történt.
Alig, hogy értetlenkedve tanakodott magában az eltörött botról, máris ott volt az újabb gigantikus harcsa, amellyel megint megküzdhetett. „Másfél óra után mutatkozott meg először teljes egészében, mellettünk jött fel, akkora volt, mint a csónak. Marha gyönyörű látvány volt, életemben nem láttam akkora halat. De még ekkor sem fáradt el, még jó fél órát küzdött, rengeteg erő volt benne. Nagyon el volt fáradva a karom a végére, és ami érdekes, hogy amint meglazítottam a damilt, a Rapala J13 jóformán kiesett a szájából, egyetlen horog tartotta egy bőrdarabkán. Nem bírtuk és nem is akartuk a csónakba emelni, befűztük a csónakhoz, és egy közelebbi táborban kikötöttünk. Nagyon vigyáztunk rá, gyorsan lefényképeztük, és visszaengedtük a folyóba.”
A hal tömege 105 kilogramm volt, a hossza pedig 250 centiméter. De aki azt hiszi, hogy ezzel véget ért a forgatókönyv, nagyot téved! Ezt a történetet ugyanis az élet rendezte, amely még tartogatott meglepetést András számára.
Történt ugyanis, hogy amikor visszaértek a táborhoz, az ott maradt barátjukat alvás közben érték tetten, és azt is konstatálták, hogy az egyik u-pose-os boton megakasztotta magát egy harcsa. A bottartóit saját maga készíti András, így azokkal nem volt gond, a botot nem vitte el a harcsa, és a fárasztás is jóval kevesebb ideig tartott, mint a pergetett harcsa esetében, mindösszesen fél óráig.
Pontosan ezért is ért mindenkit váratlanul, hogy a mérlegelésnél kiderült, hogy még az előzőnél is nagyobb, 108 kilós és 252 centis harcsát sikerült fognia Andrásnak, aki így elmondhatja magáról, hogy pár órán belül két száz kilót meghaladó harcsát is partra terelt.
Ha odavesszük a törött botot, még akkor is 2–1 Andrásnak!
Mindhárom gigantikus harcsáról videó is készült! Íme:
Még több érdekes sztori a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!
Küldj sztorit Te is!
Elindult a Pecaverzum multimédiás sztoriküldő szolgáltatása: egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!
Pecaverzum a közösségi médiában:
Kövessétek Facebook-oldalunkat!
Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!
Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!
