2024. október 4. péntek | Ferenc
Nagy fogások

Két év után kifogta ugyanazt a gigaharcsát a Holt-Marcalból – fotókkal, videóval

Két év után kifogta ugyanazt a gigaharcsát a Holt-Marcalból – fotókkal, videóval

Egy év kihagyás után visszatért Tóth Norberthez (nyitóképünkön balra) az a harcsa, amelyet a sérült farkáról ismert fel és azonosította be, hogy egyszer már kifogta. A Holt-Marcalban élő ragadozó két év alatt 25 centimétert nőtt és a sebesülése is begyógyult.

A Holt-Marcalon a gátőrkanyarnál van saját tanyája Tóth Norbertnek, rendszerint ott szokott horgászni. Május 7-én, kedden két botja várta bevetve a halakat: az egyiken ponty, míg a másikon harcsa jelentkezésére számított.

A keszeggel csalizott úszós készségén 18 órakor kapást észlelt, és amikor megérezte, hogy mekkora hal küzd a horga végén, egyből átüvöltött a tőle száz méterre, egy másik álláson pecázó ismerősének, Szlovák Ferencnek, hogy siessen a segítségére.  

„Átjött gyorsan, kivette a pontyozó botomat, és hozott nagyméretű merítő szákot, de az felejtős volt. Végig a partról fárasztottam egy közepes erősségű bottal. Elég jól küzdött, tíz percig tartott, de tíz perc is nagyon hosszú, ha rángatják az ember kezét” – mondta a Pecaverzumnak Tóth Norbert. 

A 230 centiméteresre megnőtt harcsát végül közös erővel emelték partra a horgásztársak. Szabályosan, az orrcsúcstól a faroktőig mérték le a hosszát, a tömegét pedig tippelték, úgy gondolták, 80 kiló körül lehetett. 

Amikor tüzetesebben megvizsgálták a halat, akkor vettek észre egy sérülést a farkán. Tóth Norbert számára akkor derült ki, hogy visszatért hozzá egy korábbi vendége.

„Két éve nagyjából ugyanazon a helyen megfogtam ugyanezt a harcsát. Az akkori küzdelem folyamán megsérült a farka, kicsit befordult rajta a bőr, de mostanra szépen behegedt a seb, erről egyből felismertem. Tavaly nem jött, kihagyott egy évet, de most újra találkozhattunk” – mesélte.

Mivel legutóbb is pontosan lemérték – akkor 205 centi volt –, így megtudták, hogy a harcsa az eltelt idő alatt 25 centimétert nőtt. A fogás helye sem változott, amiből arra lehet következtetni, hogy vélhetően jól érzi magát a környéken.  

A hatalmas ragadozót csak úgy, mint két éve, most is visszaengedték a Holt-Marcalba. A művelet azonban jóval tovább tartott, mint maga a küzdelem. 

„Majdnem egy óráig élesztgettük, mire elrúgta magát tőlük. Csak akkor engedtük el, amikor meggyőződtünk róla, hogy biztonságosan, önerőből elúszik” – árulta el Tóth Norbert, aki megköszönte az önzetlen segítséget Szlovák Ferencnek.

További érdekes videók ERRE.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Pecaverzum/Tóth Norbert)