2026. június 9. kedd | Félix
Nagy fogások

Kőkemény küzdelem után került csónakba a tiszai harcsamonstrum – videóval

Kőkemény küzdelem után került csónakba a tiszai harcsamonstrum – videóval

Iszonyatos erővel küzdött a kuttyogatva fogott, két méter feletti harcsa a Tiszán. A horgász videóra vette a kapás pillanatától kezdve a teljes fárasztást, majd a hal visszaengedését is megmutatta.

Élete legnagyobb halát fogta ki a Tiszán Lévai Tamás, aki a történésekről Youtube-csatornájára töltött fel videót április 26-án, vasárnap. 

A felvétel rögtön a kapást követően sípolással kezdődik – a csónakos horgász káromkodott egyet –, majd nagy nyögések közepette – amikor már 40 másodperce erőlködött – csak annyit mondott: „nagy harcsa”, majd kivártatva hozzátette, „hatalmas kapás volt”.

A harcsa komoly erőkifejtésre késztette Lévai Tamás, aki beleadott apait-anyait. Szükség is volt a kemény fárasztásra, mert a ragadozó szó szerint húzta a csónakot. 

„Iszonyat erő van benne, egy centit nem bírok rajta emelni. Biztos keresi az akadót” – jegyezte meg, miközben nagyokat lihegett.

Az első öt percben állva küzdött az óriási bajszossal, aztán le kellett ülnie.

A harcsa 6 és fél perc után feküdt fel a víz tetejére. „Ez bőven két méter feletti. Soha nem láttam élőben ekkora halat” – mondta Lévai Tamás, hozzátéve, örül neki, hogy az erősebb botot hozta magával. 

9 perc volt, mire sikerült a csónakba került, Lévai Tamás rutinosan, elősre beemelte. 

Jöhettek az önfeledt öröm pillanatai és az újabb sípolások. 

A harcsa hossza 222 centiméter volt, a tömege a horgász szerint 70-80 kiló között lehetett, visszaengedte a Tiszába. 

„Gyermekkori álmom teljesült! Gigantikus óriás harcsát sikerült kuttyogatott horgászmódszerrel fognom a Tiszán! Elértem horgászpályafutásom csúcsát vagy van ennél tovább!?” – morfondírozott Lévai Tamás a videó leírásában.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Lévai Tamás Youtube-képernyőfelvétel)