2025. január 30. csütörtök | Martina
Nagy fogások

Közel kerültek a Tiszán a 33 éves kősüllőrekordhoz

Közel kerültek a Tiszán a 33 éves kősüllőrekordhoz

Szegedi Tamás a Tiszán tesztelte új botját, és nem csalódott, hiszen egy 46 centis kősüllőt sikerült vele a csónakba terelnie.

„Egy új bot tesztelése miatt ugrottunk le pár órára a Tisza ibrányi szakaszára. Megtaláltuk összeállva a keszegeket, én pedig sejtettem, hogy ott ólálkodnak köztük-alattuk valahol a ragadozó halak” – elevenítette fel a Pecaverzumnak nyilatkozó pergető a január 25-i horgászata terveit.

Ekkor már megvolt a fejében, hogy nagyjából hol szeretné keresni a rablóhalakat, de egy kis időt még várnia kellett.

„Ahogy a köd felszállt, elkezdtek enni a kősüllők is. Az egyiknél a határozott kapása után tudtam, hogy nem egy átlagos méretű hallal akadtam össze. Kétszeri kirohanását a bot tökéletesen kidolgozta, a kövest pedig pár fotó és mérés után visszakapta a Tisza” – fogalmazott Tamás.

Hozzátette, rendkívül örült annak, hogy nyolc átlagos méretű kősüllő mellett sikerült a bandanagyot is horogra kerítenie.

Egy 10-44 grammos dobósúly bottal szórta a vizet, az orsójára PE 0,8-as fonott zsinórt csévélt, míg a halat egy 18 grammos cheburaska ólomra rögzített, 3 colos gumihallal akasztotta.

A 46 centis kősüllőre méltán lehet büszke a pecás, hiszen – bár ő nem mérte a tömegét, sokatmondó, hogy – a fogása mindössze három centiméterrel kisebb az országos rekordot tartó dr. Hunyadi Attila ragadozójánál.

A legnagyobb kövest 1992. január 23-án fogta az említett pecás Rácalmás térségében, és a hal 49 centijéhez 2,2 kilós tömeg párosult.

A minap Jankovich Krisztián avatta be követőit a csónakos kősüllőpergetés rejtelmeibe (részletek ITT).

November végén számoltunk be arról a sztoriról, amikor nem mérte meg a rekordgyanús kősüllőt a Tisza-tó süllővadásza (a részletekről ITT olvashatsz).

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotó: Szegedi Tamás/Pecaverzum)