Jankovich Krisztián nemcsak a békés halas horgászatban mutat utat remek videóival a hazai pecásoknak. A minap a Kősüllőpergetés öblökben „lassú” módszerrel című bő 39 perces filmje például úgy kezdődik, hogy Krisztián első három dobásra rögtön három halat fog.
A Feedermania&Venom YouTube-csatornáján megjelent videót egy remek hangulatú hazai öbölben forgatták, amelyre a szokás szerint a kutyáját is magával vitte Krisztián.
„Rájöttem egy-két alap dologra, hogyan lehet megfogni a köveseket” – jelentette ki a horgász, aki tanácsaival a kezdő pergetőknek igyekszik segítséget nyújtani.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy nem csak ők tanulhatnak a látottakból, Krisztián ugyanis sorra fogja a köveseket, és több módszert is bemutat a csónakos, téli kősüllőpergetésből.
„Ha a felszerelés nem megfelelő, sokkal kevesebb halat lehet csak fogni. Érzékeny bot és nagyon vékony főzsinór kell, hogy egészen pici csalikat lehessen vezetni a fenék közelében úgy, hogy lássuk, mi történik” – jegyezte meg, majd rátért az első módszerére.
A technika alapja, hogy hirtelen, nagyon piciket ugráltatja a halat a fenéken.
„Agyon vannak dobálva ezek a vizek, ezért nem olyan aktívak a kövesek” – mondta Krisztián, hozzátéve, hogy a klasszikus „stop and go” módszer (beletekerünk egy vagy két egészet az orsókarba, és ugráltatjuk a csalit) a hideg téli napokon kevésbé működik, mivel ezzel kiemeljük a hal látóteréből a csalit.
„Ha picit ugráltatjuk, akkor ott marad a látóterében. Látja, hogy nem gyors a hal, kicsiket ugrik, és könnyű zsákmánynak bizonyulhat” – írta körül a mostani sikerek kulcsát, amelynek tehát az alapja, hogy a pergető rendre csak félig teker bele az orsókarba.
Ha botspiccel felütjük a csalit, az aktív nyári-őszi időszakokban eredményesek lehetünk, de tél derekán már nem reagál rá jól a hal, ezért egy kicsit „lassabb” vezetés jobban adja a zsákmányt Krisztián szerint.
Ezek után arról beszélt – és persze meg is mutatta –, hogy a 3 colos csalit úgy megeszi a köves, hogy teljesen eltűnik a szájában.
A felszerelését is részletezte: ezúttal egy 0,04-es nanofil zsinórt tekert az orsójára, a jiges pecánál pedig csakis PE2 vagy annál vékonyabb zsinórt használ.
Érdemes minél érzékenyebb botot választani, vélekedik Krisztián, akinek ezúttal egy 3 grammos dobósúlyúra esett a választása.
Ezt bevetve szépen behajlik a spicc már egy 1,4 grammos csali használatánál is, és követi a gumi mozgását.
A 0,16-0,18-as fluorokarbon előkét egy kis kapoccsal rögzíti a főzsinórhoz, de előfordul, hogy a felszerelés arányaihoz képest nagyobb kapcsot használ, mivel a nagy hidegben ezt könnyebb kiakasztani. Az orsó mérete 2000-es.
„A nagyon könnyű bothoz illő orsót érdemes használni, de a nagyon pici dob nem jó, az 500-as és 1000-es méretek nekem már kicsinek bizonyulnak” – magyarázta a pecás.
A videó folytatásában további vezetési technikákat is szemléltetett, a jigfejet lecserélte cheburaskára, és megmutatta, hogyan jönnek a kövesek a szitakötőlárvára. Ebben az esetben már egy vastagabb zsinórt (PE4) vetett be.
Később twisterrel is sorra fogta a ragadozókat.
A filmben később elárulja, hogyan kedvelte meg a kősüllőpergetést, és arról is beszél, hogyan érdemes a feltámadó szélben dobni.
Tavaly áprilisban behemót busával fotózkodott Jankovich Krisztián, majd szeptemberben bojlival akasztott óriási csatornaamurt.
További érdekes videók ERRE.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Feedermania&Venom YouTube-képernyőfelvétel)