2025. augusztus 25. hétfő | Lajos, Patrícia
Nagy fogások

Megdőlt az országos pontyrekord Németországban

Megdőlt az országos pontyrekord Németországban

Új horgászrekord született Németországban: Frankföldön, Aschaffenburg környékén egy hatalmas tükörponty akadt horogra, amely több mint 41 kilogrammot nyomott. A kapitális példányt a hatvanéves Jörg Schlegel fogta ki, aki elmondása szerint ezzel élete álmát váltotta valóra.

Schlegel a Bildnek nyilatkozva elárulta, hogy a fogás semmiképpen sem a véletlen műve volt. Három hónapon át kitartóan készült, munka után és hétvégenként rendre visszatért ugyanarra a helyre. Órákat töltött azzal, hogy etetéssel odaszoktassa a halat. 

Eredetileg „csak” egy 35 kilós példányt remélt kifogni, amelyről a helyiek között régóta keringtek történetek. Végül azonban minden várakozását felülmúlta a szerencse, és a 41,3 kilós példánnyal megdöntötte a németországi rekordot.

A horgásznak nem ez volt az első nagy zsákmánya. Saját bevallása szerint ez már az 51. olyan fogása, amely meghaladta a 30 kilogrammot. 

Mégis a „Carpzilla” névre keresztelt óriáshal számára is különleges jelentőséggel bír.

„Életem pillanata volt, azóta is folyamatosan visszagondolok rá” – mondta boldogan.

Jörg Schlegel a korábbi csúcstartó, Dieter Markus Stein 2006. december 17-én fogott 38,15 kiós pontyát adta át a múltnak. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: