
Kalló László február 21-én megmentett egy 40 kilós harcsát, amelynek a szájába ragadt egy busa. A peca után abban bízott, hogy a jó cselekedet megtérül, és sikerül majd pergetve is halat fognia. Ez akkor nem sikerült, a minap azonban megérkezett a kárpótlás.
László úgy érzi, végre sikerült elindítania a szezont, méghozzá egy 120 és egy 202 centiméter körüli példánnyal.
„Pergetve fogtam a halakat. A nagyobb hal hossza 202 centiméter volt, de nem bírtam megmérni a tömegét, 50-60 kilogramm körülire saccolnám. A másik körülbelül 12 kilós lehetett” – mesélte a Pecaverzumnak László a március 1-jei, tiszaörvényi fogásairól.
A kisebbet 13, a nagyobbat 15 óra körül akasztotta lassú, fenék közeli csalivezetéssel, zöld-fekete flitteres, 15 centis gumihallal.
Természetesen a kétméteres egyed csónakba terelése tartott tovább.
„Erőteljes rávágással jelentkezett. A fárasztás kőkemény meló volt, sokáig fel sem akart jönni a hal. Már a bevágás pillanatában éreztem, hogy nagy harcsával állok szemben. A küzdelem mintegy 35 percig tartott a 14-42 grammos dobósúlyú bottal, 0,13-as fonott zsinórral” – mesélte a pecás.
„Úgy látszik, megtérült a múlt heti jócselekedetem. Mindkét harcsa úszhatott tovább, és nőhetnek még nagyobbra” – mondta a pergető, aki a harcsamentése után már-már országos hírnévre tett szert.
A Pecaverzum által megírt, az olvasók körében igencsak népszerű sztorijáról ugyanis később több ismert híroldal is beszámolt.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Kalló László/Pecaverzum)