2024. október 12. szombat | Miksa
Nagy fogások

Nem fért bele a merítőszákba a fővárosi süllőcsoda

Nem fért bele a merítőszákba a fővárosi süllőcsoda

Keszegre és márnára pályázott, helyette jött egy hatalmas süllő, amely akkora volt, hogy nem fért bele a merítőszákba. Még szerencse, hogy a horgásznak segített a lánya, így közösen partra tudták emelni a tíz kilót közelítő tüskéshátút. 

Augusztus 5-én, hétfőn reggel kislánya társaságában az első busszal indult el Falmann András horgászni a kiszemelt helyre, ami nem más volt, mint Szabadság hídhoz közeli kövezés. 

Általában keszeg és márna a célhal, ezért kizárólag csak csontival szokott pecázni. Reggel 9 óra tájékában azonban egy nem várt vendégnek tetszett meg a felkínált csalétek.  

Falmann András erőteljes, húzós kapást észlelt a 3,9 méteres, teleszkópos botján, amelyen 0.28-as monofil damil és 0.15-ös előke futott, azon egy 8-as, füles horoggal. 

„Nagyon meglepett a hal, a horog a hal szájszegletébe akadt, szerencsésnek mondhatom, hogy partra tudtam húzni. A merítőhálóm kicsinek bizonyult, így lányom tartotta a botot, én pedig a halat finoman alányúlva emeltem ki. Az öröm határtalan volt” – mesélte a Pecaverzumnak a horgász, aki körülbelül tíz percig fárasztotta a süllőt, amely 9,2 kilót nyomott a mérlegen.

Miután megvoltak a mérlegeléssel és a fénykép is elkészült, a hatalmas fővárosi süllőcsoda úszhatott tovább a dolgára a Dunában. 

Aznap pár keszegen kívül mást nem fogtak, de a „remek kalandra” – ahogy Falmann András fogalmazott – még sokszor visszaemlékeznek majd.

Az országos rekordot egyébként Karajos László tartja, aki 2007. január 2-án a Pilismaróti-öbölben tarthatott a kezében egy 14,96 kilós, 97 centis egyedet.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pecaverzum/Falmann András )