
Nem mindennapi történetről számolt be a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ): egy horgász harmadjára is kifogta ugyanazt a pontyot a Ráckevei-Soroksári Dunából (RSD).
„Sokszor előfordul, hogy egy pontyot többször kifognak az RSD-n, de olyan talán még sosem volt, hogy ugyanaz a horgász háromszor is megakasszon egy halat, ahogy ez Vajjon Péter Pállal történt” – olvasható az RDHSZ közösségi oldalán.
A horgász május 29-én Dömsödnél terelt partra egy 22,34 kilós tőpontyot. Csalinak bojlit használt, és a fárasztás 15 percig tartott szeles időben.
A halőri hitelesítés során, a chipleolvasáskor kiderült, hogy bajszos már harmadjára tért vissza a pecáshoz.
Tavaly kétszer is volt hozzá szerencséje, március 27-én 18,05 kilósan tartotta a kezében.
Majd augusztus 31-én 19 kilósan fektette matracra.
Mindhárom fogás Dömsödnél történt, így elmondható, hogy a 972274200473483-es sorszámú ponty előszeretettel tartózkodik azon a környéken.
Ezt a halat egyébként Vajjon Péter Pálon kívül még két horgász tudta megfogni, 2024. szeptember 14-én Kovács Szilárd 19,75 kilósan, idén május 3-án pedig Szakadáti Zsolt 19,380 kilósan.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: RDHSZ)