2024. július 16. kedd | Valter
Nagy fogások

Óriási dévérkeszeget fogtak gumihallal pergetve

Óriási dévérkeszeget fogtak gumihallal pergetve

Meglátta, hogy gyülekeznek a dévérek, ezért a fenéken vontatás helyett vízközt kezdte el húzni a gumihalat Bodoki Zoltán. Az eredmény pedig egy remek, 4 kiló körüli dévér, amely még küzdött is egy jókorát fárasztás közben.  

Bodoki Zoltán Hollandiában él, de amikor kiköltözött, vitte magával a horgászfelszereléseit, és ha ideje engedi, akkor üldözőbe veszi a Waal-folyó ragadozóit. Leginkább csukára, süllő és sügérre szokott pergetni.

Augusztus 27-én, szombaton a déli órákban is az egyik kedvenc helyén, egy kőruganynál pecázott, amikor észrevette, hogy sok dévér gyűlt össze előtte. 

„Eléggé forgolódtak, ezért megpróbáltam vízközt vontatni a csalit, és ledurrantotta. Belefért simán a szájára a 7,5 centis, barna színű gumihal” – mesélte a Pecaverzumnak Zoltán.

A halnak csak a hosszát mérték, 65 centi volt, a tömegét 4 kiló körülire saccolták, majd visszaengedték. Egy ekkora dévér már komoly ellenállást tud tanúsítani. 

„Nem jön ki gyorsan, mert a zugany mögött forog a víz, és egy picit sodrás is van. Ráfeküdt a vízre ezzel a nagy lapát testével. Olyan, mintha húznál egy vízzel teli zacskót. Egy ekkora dévér már nehezen jön ki. Fogtam már több nagy dévért pergetve, de ekkorát még soha” – árulta el Zoltán, aki először azt gondolta, hogy csukát akasztott. 

„Nagyon sokan gratuláltak, nem is gondoltam volna, hogy ennyire érdekli az embereket” – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen fogadtatása volt a hatalmas dévérről készült fotónak. 

70 centis dévért fogtak a Dunából. Nézd meg a halat ITT!

Még több friss hírért KATTINTS IDE!