2021. szeptember 16. csütörtök | Edit
Nagy fogások

Ritka fogás: a horgász is ledöbbent a pettyes harcsa láttán

Ritka fogás: a horgász is ledöbbent a pettyes harcsa láttán

Pontyozni indult, de ezúttal más akadt Kruchió János horgára Derekegyházán. A horgász most tarthatott életében először pettyes harcsát a kezében. 

„Most jártam másodszor Derekegyházán. Egy barátommal mentünk pontyozni –  kezdte a történetet Kruchió János. –  Körülbelül 130 méterre vittük be a fűzött keménykukorica csalit, és egyszer csak azt vitte el a hal. Amikor elkezdtem fárasztani, azt gondoltam, hogy egy kisebb méretű ponty van a horgon, de amikor először megpillantottam, akkor már tudtam, hogy egészen más zsákmánnyal van dolgom.”

János először azt gondolta, hogy egy kis szürke harcsát sikerült becserkésznie. Erre ugyanis már volt példa. Egy másik tavon fokhagymás popuppal horogra akasztott már egy szürkét. Azonban ennek a halnak a beazonosítása feladta a leckét.

„Hirtelen nem is tudtuk eldönteni, hogy milyen hal lehet. Azt láttuk, hogy a törpére hasonlít, a farka azonban nem olyan. Aztán a tógazdától tudtuk meg, hogy pár éve telepítettek a vízbe pettyes harcsákat, hogy gyérítse a törpék ivadékát” – árulta el a horgász, akinek a különleges zsákmánya 1,4 kilogrammot nyomott. A hal a gyors fotózás után mehetett is vissza a tóba.

A pettyes harcsa nem őshonos halfaj Magyarországon, és a meghonosodására kicsi az esély, mert a melegebb vizeket kedveli. Azonban nálunk is meg tudnak nőni nagyra. Az országos rekord jelenleg 8,15 kilogramm. Azt a példányt Maconkán sikerült fognia Varga Gábor Jánosnak tavaly júliusban.

Kruchió Jánostól megtudtuk, legtöbbször feederezni szokott pontyra és amurra. Ha a süllők és csukák nyomába ered, akkor viszont egy régi üvegbottal pecázik, amit még huszonéve kapott a nagybátyjától. Ezzel a nagy becsben tartott felszereléssel is nagyon eredményesen horgászik.

Legtöbbször Szarvason, a Nagyfoki-holtágon pecázik, ahol szintén akadt már a horgára különleges zsákmány. „Ott fogtam már egy másfél kilós hibrid kárászt. A farka olyan fátyolos volt, mint egy koi pontynak. Ez a hal is fokhagymás popupra, és kemény kukoricás alapozó etetésre jött.”

Még több érdekes sztori a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Elindult a Pecaverzum multimédiás sztoriküldő szolgáltatása: egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!