2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Nagy fogások

70 kilós tokot fogott magyar horgász Szlovákiában

70 kilós tokot fogott magyar horgász Szlovákiában

A szlovákiai Jelka-tó híres a hatalmas tokjairól, még Magyarországról is szoktak kijárni horgászni.

Májusban számoltunk be egy debreceni pecás kalandjáról, aki állítása szerint 80 kilós tokot akasztott. A fárasztásról videó is készült

Az elmúlt vasárnap ismét abból a Jelkából fogtak kapitális, egészen pontosan 70 kilós halat. A Szlovákiában élő Mészáros Péter a Pecaverzumnak elmondta, inkább pontyhorgásznak számít, csak ritkán mennek el tokhalra horgászni.

„Évente egyszer-kétszer szoktunk elmenni tokhalazni. A horgászat nehezen indult, mert sok 10-15 körülit fogtunk. Aztán délután megérkezett, amire vártunk” – mesélte a kezdeti nehézségeket, amelyeken aztán túllendültek. 

„Brutális küzdelem volt, körülbelül másfél óráig tartott, többször is kitört a hal, és ment körbe a tavon, nagyon erős volt” – idézte vissza a fárasztást, amelyben szó szerint Péter is elfáradt. 

A 28-as méretű halibut pelletre kapó tokot először nem sikerült megmérni, mert a mérleg kiakadt 64 kilónál, így a halőrházból kellett egy másikat hozni. Azzal már sikerült megállapítani a pontos tömegét is, ami 70 kilónak bizonyult. 

Péternek saját Youtube-csatornája is van, ahová hamarosan felkerül majd egy videó is a hatalmas példányról.

Még több tartalom érdekel busa témakörben? Akkor ITT a helyed!

Különleges történetek a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!