
Ennél emlékezetesebbre nem sikeredhetett volna a horgászkarrier kezdete.
Szinte még meg sem száradt a pecsét Kéri Zsolt frissen szerzett horgászengedélyén, de ő egyből a víz felé vette az irányt, ugyanis a barátai meghívták egy 49. születésnapi pecázásra április 17-én. Az sem volt probléma, hogy még egy horgot sem vásárolt magának, teljesen kezdőnek számított.
„Felszerelésem nem volt, sőt még most sem teljes, de adtak a barátaim egy feeder botot, és azzal horgásztam az RSD szigetbecsei szakaszán” – mesélte Kéri Zsolt.
A kezdő horgásznak akkora lendületet vett a „karrierje”, hogy minden bizonnyal örök életére rabul ejtette ezt a szenvedély.
„32 centiméteres testhosszal egy igen nagy méretű bodorkát fogtam, ha jól azonosítottam. A többiek, akiktől a pecázást kaptam ajándékba, inkább keszegre tippeltek, én meg a legzöldfülűbb voltam... Ha nem tanulok a vizsgára, fel se ismerem” – de készült, és nem is tévedett.
A Pecaverzumnak ugyanis Sallai Zoltán, a Magyar Haltani Társaság (MHTT) elnökségi tagja megerősítette, hogy valóban egy óriási bodorka akadt a gumikukoricával csalizott horogra.
„Sajnos nem mértük le hány kiló volt. Mérlegre nem is gondoltunk mert ez »kicsi« hal volt, de ahogy kiderült, a legnagyobb szülinapi ajándék az RSD-től” – ennél nagyobb csak az lehetett volna, ha kiderül, hogy országos rekord.
Mert Kéri Zsolt bodorkája bizony jogos trónkövetőként léphetett volna fel, ha meghatározzák a tömegét, és bejelentik a Magyar Országos Szövetséghez (Mohsz).
Így viszont csak a hosszát tudjuk, 32 centiméter orrcsúcstól faroktőig, ahogy a szabályok előírják. És, ami 2-vel több, mint a közel 13 évvel ezelőtti országos csúcs.
2013. július 5-én Ottmár Dániel a Maconkai-víztározónál egy 0,79 kilós példányt szákolt, aminek 30 centi volt a hossza és 25 centi a kerülete.
A Mohoszon túl a halkutatók is kérik a horgászokat, hogy mérjék le a rekordgyanús halak pontos tömegét, hosszát, esetleg kerületét, mert ezek az adatok a tudomány számára fontos és releváns információk.
„Ha nincs más, akár nylon szatyorban is le lehet mérni a tömegét, illetve egy matracon pedig a testhosszát, ebben nem törik a hal” – ajánlotta az egyszerű módszert Sallai Zoltán.
„Szóval az élmény megvolt, de nem lett hitelesített. Majd remélem, fogok még máskor is, és azokat már sokkal körültekintőbben fogom kezelni, dokumentálni” – fogadta meg Kéri Zsolt, akinek a gigabodorkán kívül még más halakhoz is szerencséje volt.
Néhány 1,5-2 kiló közötti ponty és több keszeg gondoskodott arról, hogy ne unatkozzon.
Az pedig, hogy még visszatér-e a vízpartra, nem is kérdés, már alig várja, hogy saját feeder botja spiccének a görbülését figyelhesse.
Kéri Zsolt a Pecaverzum sztoriküldő alkalmazását használta. Neked is van egy érdekes történeted? Oszd meg velünk és olvasóinkkal IDE KATTINTVA!
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum/Kéri Zsolt)