Tóth Áron az őszi pontyozások után alig várta, hogy kezébe kerüljön a pergetőbot. Egy ideig nem találta a nagy süllőket, de február 20-án kárpótolta a sors, hiszen két darab ötkilós süllőt is akasztott. Már ment volna haza, amikor egy barátja maradásra bírta, és igencsak megérte a túlórázás, hiszen a nap fénypontjaként a pergető egy hétkilós süllővel megdöntötte az egyéni rekordját.
„December óta nem igazán találtuk a nagy süllőket, a fehérhalakkal együtt elérhetetlen távolságba húzódtak be. Egy-egy szebb példányt Tokió-riggel tudtunk csak elcsípni, viszont a jégveszte előtti napokban összeállt minden, és egy álompecában volt részem” – írta az egyik pergető Facebook-oldalon Áron, aki a Pecaverzumnak részletesebben is elmesélte a háromsüllős horgászatát.
„Október végétől, ahogy a Fishmine-forgatások befejeződnek, szeretem letenni a pontyozó botokat, hiszen nekem a pergető horgászat az igazi relaxáció és kikapcsolódás. Megvan benne az a csibészség, mint gyerekkorunkban, amikor egy bottal és táskával már indulhattunk is pecázni” – nyilatkozta a horgászfilmkészítés világában is jártas pecás.
A ragadozó halak közül a süllő a kedvence különleges szépsége miatt, miközben az óvatossága okán igazi kihívás a horgászata, pláne pergetve.
„A szonár nélküli parti pergetésnél fel van adva a lecke, mivel itt a saját érzékszerveinkre hagyatkozva kell megkeresnünk a jó helyeket. Minden kapitális halat rengeteg betlis peca előz meg. Egyszerre kell jókor a jó helyen lenni a megfelelő felszereléssel és csalival. Ha ezek közül valamelyiket elrontjuk, sosem tudjuk meg, hogy mi várt ránk a vízben” – fogalmazott a pergető, aki a minap egy hazai 12 hektáros, 2-2,2 méter átlagmélységű tavon próbált szerencsét.
Ezen a februári napon minden klappolt, az évek óta működő nagy, 10-15 centis csalijait, és persze a korábban bevált Tokió-riges összeállításokat vitte magával.
„Inkább a shad jellegű pocakosabb csalikat erőltettem lassú vezetéssel. A színeket inkább a víz tisztaságához igazítom. Mivel a februári pezsdülés több 3 kilós halat is adott, nem haboztam, kimentem újra, és rögtön az első órában lecsavartam egy 5-ös süllőt. A hely működött és 3 órát mutatott a »vekker«, ezért magabiztosan megindultam egy másik nagyhalas helyre” – de ekkor még bőven az első hal hatása alatt volt dobálás közben is.
Bőszen cserélgette a csalikat, majd visszatért a jól beválthoz.
„A dobás jó helyre esett, fűrészfogas vezetés helyett most egyenletes húzásba kezdtem, amikor valaki olyat ütött a csalimra, mint a villám. Bevágás után perecbe hajlott a botom, majd óvatosan a szák fölé tereltem, és az első hatalmas felszíni fejrázásainál megszákoltam a második süllőt. Nézz oda, az első testvére!” – kiáltott fel Áron, ekkor már leírhatatlan örömöt érezve.
„Pakoltam is volna össze, amikor az egyik barátom unszolására maradtam. Az ő szavaival élve: »Maradj még, most esznek!« Én pedig egyetértettem, és maradtam is. Mivel nem számítottam több halra, nem is váltottam már helyet. Elégedett voltam a nappal, jókat beszélgettünk és dobáltunk, amikor egy olyan kapást észleltem, hogy majd' kifordult az alkaromról a bot. A bevágásom reflexszerű volt, de szerencsére ült a horog, nagyokat pumpált az ellenfelem, és partközelben még a féket is megszólaltatta a kirohanásával” – egy rövid fárasztás után aztán a süllő feljött a felszínre, majd a szákban landolt.
„A farka jócskán kilógott a merítőből, ekkor már tudtam, hogy az új rekordom fekszik a matracomon. A süllő egy gyors fénykép és hosszmérés után sértetlenül úszott tovább az otthonába” – a siker titka pedig nem mindennapi.
A nagy hidegek érkeztével a javarészt feketesügér-horgászok által alkalmazott Tokió-riggel 50-70 métereket is meg tudott dobni a pergető, így párhuzamosan ezzel a technikával, illetve nagy gumikkal is sikerült horogra csalnia komoly méretű süllőket.
„Ritka az ilyen peca, ezért a lefelé kúszó fagyos naplementével párhuzamosan én is elballagtam” – zárta szavait Áron.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Tóth Áron/Pecaverzum)
