Közel háromkilós naphal akadt a horgára egy amerikai horgásznak, aki ezzel új világrekordot állított be. A Havasu-tóból kifogott halat különleges technikával, drop shot módszerrel sikerült becserkészni.
Amerikai tudósítások szerint a kivételes fogást Thomas Farchione horgász kedden jelentette be, a halat bevitte egy horgászboltba, ahol hivatalosan is lemérték. A súlya 2,857 kilogramm, a hossza 43,18, míg a kerülete 45,72 centiméter volt.
Fontos megjegyezni, hogy ez a hal nem azonos a hazánkban élő naphallal. A redear sunfish-nek (Lepomis microlophus) nincs magyar megfelelője. Nevüket piros vagy narancssárga szegélyű, sötét, merev lebenyükről kapták.
A fogási technika is igazán különlegesnek számít: drop shot módszerrel csalták horogra az új világrekordot hét és fél méter mélyen. Ennek a lényege, hogy a szerelék alján egy fix ólom található, felette pedig 40-50 centiméterre helyezkedik el a horog, amelyre akár élőcslit (például gilisztát) tűzünk, de igény szerint műcsalira is cserélhető a horog. A hagyományos pergetőszerelékekhez képest ez annyiban más, hogy az ólom nincs beépítve a csaliba, így csak a súly ér le a fenékre, az imitált kishal pedig a vízközt mozog.
Just weighed in at Bass Tackle Master of Lake Havasu Arizona, the new pending world record Redear sunfish 6.30lbs 17"...
Közzétette: Bass Tackle Master – 2021. május 4., kedd
A tóban azért érzik nagyon jól magukat a naphalak, mert elszaporodott a vízben a quagga kagyló, amely invazívnak számít. A naphalaknak viszont a kedvenc tápláléka, és a statisztikák szerint már huszonöt százalékkal csökkent a kagylópopuláció a tóban a korábbiakhoz képest.
Az Arizona és Kalifornia állam határán elterülő 7640 hektáros vízterület hatalmas naphalakat rejt, gyakoriak a nagy fogások, az eddigi világrekordot, egy 2,630 kilós példányt is itt akasztották meg 2014-ben.
(fotók: Bass Tackle Master)
Pecaverzum a közösségi médiában:
Kövessétek Facebook-oldalunkat!
Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!
Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!