Víz alá tett bottal jártak túl az ikonikus „aranykoi” eszén

Lassan nyolc éve jár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található hejőkeresztúri Carp&Carp Lake-ra Költő Géza, aki már több különleges halat fogott már eltelt időben. Most kiszemelt magának egy még soha meg nem fogott fehér színű koi pontyot. Azt ugyan egyelőre nem sikerült horogra csalnia, de így is életre szóló élményt szerzett legutóbbi, nyolcnapos túráján, amelyen egyik barátjával vett részt. Költő Géza közösségi oldalán osztott meg beszámolót, amelyet a Pecavearzumnak is elküldött. Sorait tartalmi változtatás nélkül közöljük.

Kedvenc bányavizünkre érkeztünk az őszi nagyhalas időszakban, de az időjárás megtréfált minket, hiszen inkább nyár volt, mint ősz.

A nappali 28 fokos hőséget éjjel is csak 12-15 fok váltotta fel. A sokszor szélcsendes, magas légnyomásban igen intenzíven táplálkoztak pikkelyes barátaink. A hiba csak abban volt, hogy szinte bármilyen stratégiát választottunk a szelektálás érdekében, maximum a kapásszámot vittük lejjebb, de dupla 24 milliméteres és 30-as kiszárított, szénhidrátos bojlikkal is csak éppen 10 kiló fölé tudtunk menni.

Ezt a szombaton viharos széllel érkező hidegfront sem változtatta meg jelentősen, csak néhány kilóval felfelé. Néha-néha beesett egy nagyobb amur, de az igazán nagy, öreg pontyokat nem tudtuk becsapni, illetve megtalálni. Pedig a tó egyik kedvelt helyén, a 4-es álláson próbáltuk mindezt, ahol a bányavíz törésvonala helyezkedik el. Ami a 3 méteres vízoszloptól kezdve a 14 méterig elég változatosan törik le. A hat szereléket 4-12 méter mélyen helyeztük el.

Az elmúlt évekhez hasonlóan újra kimondott egyedért érkeztem, és nem véletlen erre a részére a tónak. Egyre jobban kedvet kaptam a gyönyörű koik megfogásához, így a még soha meg nem fogott hófehér koi ponty volt az egyik célhalam.

Az útvonalat, ahol jár több társával együtt és talán táplálkozik, nem egyszerű meghorgászni, hiszen számos akadály nehezíti a terepet, például a wakeboard pálya elemei. Pontosan azért közlekedik arra, mert egész évben horog- és veszélymentesen élhet.

A pontos koordinátákat nyilván nem adom meg mindaddig, amíg nem fogom meg. Ezzel el is árultam, hogy sajnos őt nem, de egy másik hatalmas és általam még meg nem fogott, a tóban lévő második legnagyobb „aranyhalat” igen. Így az örömöm is majdnem teljes, de mindig nem sikerülhet, amit eltervezünk.

A fárasztása viszont olyan élményt okozott, amit soha nem fogok elfelejteni. Ötödik nap éjfélkor gyenge, ejtős kapással jelzete, hogy a 320 méterre lévő 30-as, gesztenyés waffters csalim igencsak megízlett neki.

Csónakba szállva vettük Szabolccsal üldözőbe, de mivel a hal otthon van, ezért minden praktikát bevetett ellenem, hogy megszabaduljon idő előtt a horogtól. Egy kötéllel kikötött kannára rá is tekerte magát. Gondoltam, na ez már nagy falat lesz. Ekkor láttam meg, hogy a hatalmas naracs-piros koi az.

Azzal a lendülettel rá is tekerte a kagylóálló monofil zsinórt a kötélre. Nem gondolkozva lenyomtam a víz alá az egész botot, Szabi minden erejével felhúzta a kannát az egyik kezével, majd megfogta a botot, én pedig gyorsan átfogtam rá. Megkönnyebbülés, de abban a pillanatban újra megkerülte, de szerencsére, mivel hirtelen szorult a damil, megfordult, és tényleg ugyanott jött vissza, így megszabadultunk a kötelektől.

Onnantól kezdve már csak pár percig tartott a fárasztás, és belehúztam a merítőbe. Hatalmas megkönnyebbülés és öröm járta át a testem. „Szép csapatmunka!” – csaptunk egymás kezébe.

Majd az előkét próbáltam a klipszből kiakasztani, amikor rázott egyet a fején, és abban a pillanatban el is szakadt. Durvaaaaaa, ha a fárasztás egy kicsit is tovább tart, akkor tényleg fotó nélküli élmény lett volna csak.

Ezen kívül volt néhány kapásom erről a helyről, és egytől egyig mind ugyanarra próbált menekülni, de a többinek sikerült is. Viszont itt meg kell jegyeznem, hogy egyetlen szakadásom se volt. Ez az egyik legfontosabb, hogy védjük, óvjuk őket, hiszen néha, nekik is kell győzniük. Ne nehezítsük meg további életüket, hogy damilt, ólmot, követ húzva magukkal valamire felakadva végezzék.

Kösd meg úgy és állítsd össze a végszerelékedet, hogy soha ne legyen probléma halvesztés esetén! Ezenkívül a kihozatal a csónak mellet fejjel menetirányba lassú fokozatban történjen, vagy ha az időjárás és az időtartam engedi, vastag vízzel teli matracban. A fotózás is vízzel teli bölcső felett vagy a vízben állva történjen. Így kellőképpen óvni tudjuk a bármilyen láthatatlan sérüléstől.