2024. április 20. szombat | Konrád, Tivadar
Peca+

2024-re készülnek el az új szegedi Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei

2024-re készülnek el az új szegedi Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei

A szegedi déli Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei 2024 augusztusára készülnek el – közölte a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese szerdán a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.

Nyul Zoltán, a beruházásról rendezett közmeghallgatáson azt mondta, a híd és a kapcsolódó utak tervezése összetett feladat, amely egyben fontos városfejlesztési projekt, hiszen a város közlekedésében meghatározó nagykörút befejezését is jelenti.

A szakember hangsúlyozta, a híd alépítményei úgy készülnek el, hogy később vasúti felszerkezettel is bővíthetők legyenek.

Takács Miklós, a tervező Főmterv Zrt. közlekedéstervezési igazgatója elmondta, a cégnek jövő márciusban kell benyújtania az engedélyezési tervdokumentációt bírálatra, augusztusig kell megszerezni az építési engedélyt, ezt követően készíthetik el a kiviteli terveket.

A becslések szerint 2050-ben naponta 30-35 ezer jármű halad majd át a hídon, jelentősen csökkentve ezzel a belváros forgalmi terhelését, és némi forgalmat átvéve a Bertalan hídtól is. Ezért a híd építéséhez a Petőfi Sándor sugárúttól a Szőregi útig tartó közútfejlesztési beruházás is kapcsolódik – közölte az igazgató.

A Bécsi körúton a jelenlegi kettő helyet négy haladósávot alakítanak ki jelzőlámpás csomópontokkal, és ahol az adottságok engedik, parkolókkal. Az úttest mellett 4,5-5 méteres zöldsáv marad, a 2,5-3 méter széles járdák mellett mindkét oldalon irányhelyes bicikliút is épülne, mivel a hídon intenzív kerékpáros-forgalommal számolnak – tudatta a szakember.

A szegedi oldalon a hídfőt úgy alakítják ki, hogy Újszegedről érkezve is elérhető legyen a vasútállomás. Az újszegedi oldal szabályozási terve jelenleg készül, ott két csomópont kialakításával számolnak, valamint azzal, hogy az újszegedi vasútállomást áthelyezik a Szőregi út mellé – mondta Takács Miklós.

Vígh Attila tervező kifejtette, a koncepció szerint többnyílású hídszerkezettel és két mederpillérrel rácsos közúti gerendahíd épülne, amely alkalmas gépjármű-, gyalogos és kerékpáros, valamint távlati tervként a vasúti forgalom kiszolgálására.

A szakember munkatársaival olyan, a látványt nem uraló, a környezetbe illeszkedő, egyedi hidat képzelt el, amely képét függőleges és vízszintes zöldfelületek határozzák meg. A híd két főtartója között fut majd a közúti forgalmat kiszolgáló 2x2 sáv, az északi oldal teraszán pedig a gyalogos és kerékpáros forgalom haladna.

A hídon közösségi tereket is kialakítanának, erre kiváló lehetőséget teremt, hogy az északi oldalról a teljes belváros belátható, ezért ezen az oldalon a főtartón futó sétánnyal egy 13 méteres magasságú kilátópontot is épülne – tudatta a tervező.

Mihálffy Béla (KDNP) országgyűlési képviselő hozzászólásában hangsúlyozta, a következő három és fél évben mindent el fog követni azért, hogy a harmadik szegedi Tisza-híd minél előbb megvalósuljon. Mint mondta, soha ilyen közel nem volt Szeged az új híd építéséhez. Hozzátette: bízik abban, hogy a tervek elkészültének idejére a forrásokat is sikerül megszerezni a beruházáshoz.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Nagy Sándor FB-oldala)