2024. május 11. szombat | Ferenc
Peca+

Drótkötélen sétált át a Duna felett egy magyar artista – fotókkal, videóval

Drótkötélen sétált át a Duna felett egy magyar artista – fotókkal, videóval

Simet László világhíres akrobata, artistaművész eddig páratlan bravúrra vállalkozott, egy kifeszített drótkötélen sétált át a Duna felett. A 63 éves előadóművész korábban olyan neves társulatoknál bizonyított már, mint a világhírű Cirque du Soleil.

Avatatlan szemmel sem könnyű, szakmaival pedig még inkább kihívás a április 15-i bravúr. Közel háromszáz méter hosszan, nagyjából húsz perc alatt, biztosítás nélkül jutott át a Duna egyik partjáról a másikra ifjabb Simet László 63 éves artistaművész. Közte és az alatt nagyjából negyven méterrel zubogó, erős sodrású Duna között mindössze egyetlen, 22 milliméter vastag drótkötél jelentette a határt – írja az Index.

A produkció, amely a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvényének egyfajta koronaékszere, eddig páratlan eredmény, ugyanis egy artista sem jutott még át drótkötélen a Duna felett. 

Simet László legnagyobb félelmét az időjárás szeszélye jelentette, ugyanis a produkció végéig marcona, fekete felhők lepték el az égboltot. Egy esetleges vihar igencsak megnehezítette volna a dolgát, de szerencsére nem így történt.

A művész édesapjától, idősebb Simet Lászlótól tanulta mesterségét, a világ minden táján lépett már fel, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. Több évig adott elő a Cirque du Soleilnél, a Varsói Cirkuszfesztiválon pedig első helyezést ért el.

„Egyenletes szél, nem nagyon durva, agresszív szél. Azt az ember megoldja, arra rátart, azt kibalanszálja. Az esővel szintén nem nagyon tudok mit csinálni. Ha nem ömlik, mint a dézsából, hanem szemerkél, akkor az még a go kategória” – nyilatkozta az M1-nek a produkciót megelőzve.

Az esemény nem csupán a Színházi Olimpiához, hanem Budapest születésének 150. évfordulójához – amelynél a kifeszített kötélen való átkelés egyfajta szimbolikus jelentéssel is bír –, valamint a Cirkuszi Világnaphoz is kapcsolódik. 

„Egy igazgatónak az a dolga, hogy biztosítsa a feltételeket a művész számára. Holnap fél 5-kor megállítjuk az esőt, megállítjuk a szelet, és Simet László át fog menni a kötélen. Én azt ígértem, hogy ha kell, akkor átszaladok előtte, és letörlöm a kötélről a vízcseppeket, ha kell, akkor mögötte megyek, és tartom az esernyőt a feje fölött, de megvalósítjuk a csodát” – mondta az M1-nek Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

Az MTI fotósának, Balogh Zoltánnak a képei:

Az Euronews videójában elhangzik, korábban soha senki nem ment még át a Duna felett drótkötélen.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: MTI/Balogh Zoltán)