2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Peca+

Pórázon „sétáltatták" az új egyesületi csónakot Komlón

Pórázon „sétáltatták

Nagy becsben tartják az új eszközt, amelyet biztonságosan vízre is helyeztek. Az új csónak mellett két új motort is vásároltak. 

Egy vadonatúj csónakkal gazdagodott a Komlói Bányász Horgász Egyesület (KBHE) szerény flottája. A dolgos kezeknek hála hamar vízre is tették a munkaeszközt – számolt be komloiujsag.hu.

Az új vízi eszközre nagy szüksége volt már az egyesületnek, mert a helyi újság megfogalmazása szerint már „csak egy foltozott lélekvesztő állt rendelkezésre”.

A csónak vízre engedéséről videó is készült. Látszik, hogy nagy becsben tartják az újdonsült ladikot, ugyanis rendkívül óvatosan, körültekintően helyezték a Sikondai I-es tóba. A felvétel kedvéért, na és persze, hogy megfelelő helyére kerüljön, meg is „sétáltatták” egy kicsit.

A KBHE egyébként a közelmúltban a Mecsekpölöskei-tavon és a Sikondai II-es tavon is új motorral szerelte fel meglévő csónakjait. Utóbbinál a hajótestet is felújították. 

A fejlesztéseket önerőből valósították meg. 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: komloiujsag.hu)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!