2025. augusztus 20. szerda | István
Peca+

Rajzásnak indult az új árvaszúnyog-generáció a Balatonnál – fotókkal

Rajzásnak indult az új árvaszúnyog-generáció a Balatonnál – fotókkal

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) augusztus közepén is átfogó vizsgálatot és elemzést végzett a balatoni árvaszúnyoghelyzettel kapcsolatban.

Az átlagosnál magasabb algakoncentráció és a meleg idő miatt további folyamatos, és helyenként intenzív árvaszúnyograjzásokra számíthatunk a tó partmenti területein augusztus és szeptember folyamán – számolt be a HUN-REN BLKI.

Habár az árvaszúnyogok idei első generációjának kirajzása júliusban befejeződött, a lerakott petékből a számukra kedvező környezeti feltételek következtében újabb nagy mennyiségű lárva indult fejlődésnek. 

Ennek az újabb generációnak a kirajzása a gyors fejlődés következtében részben már el is kezdődött, a csúcs pedig szeptemberre várható. 

Ráadásul, míg az év eddigi részében a zavaró mértékű rajzások leginkább a Siófoki-medence déli partja mentén koncentrálódtak, az elkövetkező időszakban nagyobb területeken számíthatunk a jelenségre. 

A most felnővő generáció ugyanis egyenletesen nagy mennyiségben fejlődik a tó teljes területén, így várhatóan kora ősszel a tömeges rajzásokból eddig kimaradt nyugati partszakaszok is részesülni fognak.

Tekintettel arra, hogy egyes területeken az idei árvaszúnyograjzások jelentős kellemetlenségeket okoztak, amelyeknek gazdasági következményei is voltak a turizmus terén, ezért mindenképpen jogos igény az ilyen kiugró mértékű rajzások lehetőség szerinti megakadályozása. 

A HUN-REN BLKI álláspontja szerint ennek érdekében célzott, természettudományos alapú limnológiai elemzések és vizsgálatok szükségesek.

Véleményük szerint elkerülhetetlen a tóba jutó tápanyagok mennyiségének további csökkentése. 

„A lehetséges külső terhelések azonosítása és azok átgondolt mérséklése, szabályozása, kritikus lehet a tó jövőjének szempontjából. A Balatonba bejutó foszfor mennyiségének csökkentése mindenképpen kiemelt cél kell, hogy legyen, mert a klímaváltozással együtt járó felmelegedés hatására várhatóan visszafogottabb külső foszforterhelés mellett is kialakulhatnak magasabb algaprodukciók, melyeket rendszerint tömeges árvaszúnyograjzások kísérnek” – fogalmaztak.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: HUN-REN BLKI)