2024. május 12. vasárnap | Pongrác
Peca+

Újra messzire szállhat a dunai halászlé illata

Újra messzire szállhat a dunai halászlé illata

Még 2017-ben rendezte meg első saját fesztiválját, a Dunamenti Halfesztivált a Mohácsi Német Önkormányzat, amelyen a Duna mentén készített, hagyományos hal­ételeket kívánták bemutatni. A rendezvény óriási siker lett 2018-ban és 2019-ben is, ezt azonban a járvány miatt kétéves kényszerszünet követte. Idén viszont július 16-án ismét a halételek fenséges illata lengi be majd Mohács belvárosát – számolt be a bama.hu.

A mohácsi németeknek ezt megelőzően nem volt igazi nagy rendezvényük, ezért arra gondoltunk, hogy ideje lenne már valamivel előrukkolni. Mivel mindenképpen egy helyi jellegzetességet szerettünk volna a középpontba állítani, ezért a választásunk a halászlére esett – nyilatkozta az első alkalmat megelőzően Illés Richárd, a fesztivál főszervezője a bama.hu-nak. 

A mohácsiak nem szerettek volna és nem is szeretnének semmiféle vetélkedésbe kezdeni a bajai halfőzővel, hiszen ott a helyi, azaz a bajai halászléről szól a program. 

A mohácsi fesztivál nevében pontosan azért szerepel, hogy „Dunamenti”, mert nemcsak Mohácsról, hanem ténylegesen a Duna mentéről, Győrtől kezdődően egészen a Szerbiáig, Horvátországig terjedő szakaszról is érkeztek, érkeznek Mohácsra majd halfőző mesterek, akik a saját szokásaiknak, hagyományaiknak megfelelően készítik el az ételt. 

Az elképzelés nagyon bejött, a hagyományból gyorsan hagyomány lett, az első alkalom után a másodikon és a harmadikon is rengetegen megfordultak. A mohácsiak mellett Pécsről, a megye és az ország más részeiből is sokan érkeztek. 

Két éve és tavaly azonban a járvány keresztülhúzta a szervezők számításait, s kénytelenek voltak lemondani az eseményt. Idén viszont – amint azt Illés Richárd megerősítette – nincs akadálya a fesztivál megtartásának, amelyre július 16-án kerül sor. 

A helyszín nem változik, a Szent János, a Szentháromság, a Jókai és a Szabadság utca egy részét, továbbá a Millenniumi Emlékmű környékét foglalja el a fesztivál, melynek központi helyszínei a Sváb utca, a Haludvar, a kis- és a nagyszínpad, továbbá a Halpont lesznek. 

A rendezvény részletes programja még nem készült el, azonban az már biztos, hogy legutóbb is óriási sikert aratott, a tiroli Ziller völgyéből érkező, autentikus Die Mayrhofner zenekar is fellép, s természetesen lesz utcabál is, a mulatságon az Unterrock zenekar muzsikál majd. 

Rajtuk kívül a nap során számos helyi, környékbeli és külföldi együttes, énekes és tánc­csoport ad ízelítőt a sváb kultúra sokszínűségéből. 

A fesztiválra már előzetesen is lehet asztalt, főzőhelyet foglalni a 06-20/320-1101-es telefonszámon. 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: Wikipedia)