2024. október 5. szombat | Aurél
Peca+

Behazudta a NAV-osoknak, hogy megevett hatszáz kiló halat

Behazudta a NAV-osoknak, hogy megevett hatszáz kiló halat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésének hatására mégis nyereségessé vált a veszteséges halbolt. Az egyéni vállalkozó együttműködött a NAV munkatársaival, így bírság helyett önellenőrzéssel zárult az eljárás – számoltak be az adóhatóság honlapján.

A Bács-Kiskun vármegyei adóellenőrök egy halboltosnál indítottak jogkövetési vizsgálatot. A vállalkozó a korábbi katás adózás helyett váltott új adózási módra. 

A bevallás szerint a vizsgált évet veszteséggel zárta, mivel a halértékesítésből befolyt bevétele alacsonyabb volt, mint az áru beszerzési értéke. A körülményekből azonban úgy tűnt, a beszerzett élőhal egy része adózás nélkül úszott tovább a vevők konyhájába, bográcsába.

Az adózó a veszteségét a halak egy részének elhullásával, selejtezéssel indokolta, de ezt sem a könyvelése, sem egyéb nyilvántartásai nem igazolták. Később úgy nyilatkozott, hogy a mintegy hatszáz kilónyi leselejtezett halat 99 százalékban saját fogyasztásra használta fel.

Az adóellenőrök felhívták a figyelmét, hogy a romlott hal elfogyasztása nem igazolt, és nem is célszerű módja a selejtáru kezelésének. Figyelmeztették arra is, hogy a vállalkozás bevételeit és költségeit felül kell vizsgálnia.

A vállalkozó – még a vizsgálat lezárása előtt – önellenőrzéssel módosította bevallásait, megnövelte a tevékenységéből származó bevételét, és így a korábban bevallott veszteség helyett már jövedelmet mutatott ki.

Az adózó önként rendezte a több adónemet érintő kötelezettségnövekedéseit, továbbá a vállalkozás alkalmazottja után elmaradt adó- és járulékkötelezettséget is.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitóképünk illusztráció, forrása: pixabay.com)