
Július 5-én és 6-án a szegedi Maty-éren rendezték meg a LXII. Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokságot.
18 tagszövetség 8-8 fős csapata vágott neki a kétnapos küzdelemnek a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) beszámolója szerint, amelyben megjegyezték, hogy ez a magyar versenysport számára rendkívül fontos esemény, hiszen ilyen és hasonló versenyeken próbálhatják ki tudásukat a tagszövetségi szinten már jó eredményeket elért versenyzők.
Az időjárás megtréfálta a nagyobb fogásokra számítókat: a várt 20 kilós átlagfogások elmaradtak, 8-10 kiló volt a jellemző a szektorokban.
A fogott halak zömét a pontyok adták, de néhány amur, keszeg, kárász és balin is színesítette a terítékeket.
A szektor 1-hez 15-20 kiló kellett, kivéve a felnőttek E szektorában, ahol 9 kiló is elég volt a győzelemhez.
A csapatversenyben első helyen a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (24 pont), második helyen a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége (42,5 pont), a harmadik helyen a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (46,5 pont) fordult.
Részletes eredmények ITT.
A második fordulóra megjött a halak kapókedve, így 17-18 kiló körül alakultak az átlagfogások.
A szektorgyőzelmekhez 25-30 kiló is kellett. Izgalmakkal teli, látványos fárasztásokat láthattak a szurkolók és a kilátogató nézők.
A bajnoki cím nem forgott veszélyben, de a dobogós helyezésekért hatalmas küzdelem zajlott.
A 2025 évi bajnokság győztese a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség csapata (89 pont), az ezüstérmeket a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetségének csapat tagjainak nyakába akasztották (97,5 pont), a dobogó harmadik fokára a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetsége állhatott (102 pont).
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetségnek ez volt a 11. győzelme az elmúlt 62 évben.
Részletes eredmények ITT.
Győztesek 2020-tól:
2020: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége
2021: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége
2022: Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség
2023: Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség
2024: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége
2025: Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Mohosz)