2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Versenyek

Anglia nyerte Kaposváron rendezett pontyfogó vébét, a magyarok a 9. helyen zártak

Anglia nyerte Kaposváron rendezett pontyfogó vébét, a magyarok a 9. helyen zártak

Szeptember 21-24-én minden idők legnépesebb mezőnyét felvonultatva, 28 ország pontyfogó válogatottja foglalta el a Kaposvár melletti Deseda-tavat, ahol a 72 órás XXII. pontyfogó világbajnokságot rendezték. A győzelmet Angila megérdemelte szerezte meg, a magyarok a 9. helyen zártak.

Két év szünet után az eredetileg Ukrajnába tervezett verseny megszervezését a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) vállalta el. A szervezésre mindössze három hónap jutott, de a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége és a Kaposvári Sporthorgász Egyesület segítségével sikerült mind a 84 párosnak megfelelő helyet kialakítani a versenypálya három szektorában – olvasható a Mohosz közleményében

A mezőny szinte teljesen elfoglalta a tavat, olyan helyeken is táboroztak pontyhorgászok, ahol azelőtt még soha. 

A magyar csapat (Haraszkó Csaba kapitány, Matisz Bence másodkapitány, Banka Pál, Medgyesi Zsolt, Apró János, Kiss Hugó, Batta László, Moór Mihály, Gellérfi Lajos, Horváth János Zoltán versenyzők) a 9. helyen végzett a világbajnokságon. 

A verseny az utolsó pillanatig kiélezett volt, hiszen a világbajnoki cím sorsa szinte az utolsó öt órában dőlt el. Anglia csapata megérdemelten szerezte meg a világbajnoki címet, Moldova válogatottja a második, míg Románia a harmadik helyen végzett. 

Egyéniben a C1-en horgászó horvát Banaj Talibor-Jakopcevic Hrovje páros végzett az élen, az ezüstérmes moldáv Taran Daniel-Pocitari Vasile és a francia Carrico Kevin-Charrais Julien párosok előtt. 

A verseny legnagyobb haláért járó serleget a litván Barakauskas-Matulevicius páros vihette haza egy 16 725 grammos ponty kifogásáért. 

A világbajnokságon több mint 1,7 tonna pontyot fogtak a versenyzők, közel 5 kilogrammos átlagtömegben. 

A hirtelen jött lehűlés miatt a víz hőmérséklete tíz fokot zuhant, így azok a csapatok tudtak szép fogásokra szert tenni, amelyek képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Végeredmény: 

Ilyen volt a megnyitó:

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Mohosz)