2023. február 5. vasárnap | Ágota, Ingrid
Versenyek

Az ország legjobb feeder botos horgászait várják Debrecenbe

Az ország legjobb feeder botos horgászait várják Debrecenbe

Jövő héten rendezik meg a XII. Feeder Országos Bajnokság döntőjét a Debrecen melletti Látóképi-víztározón.

Hétfőn, kedden és szerdán (szeptember 5-7.) edzésnapok lesznek, az azt követő négy napon pedig 10 órától 15 óráig tart majd a verseny, mely végén vasárnap kiderül, ki a legjobb feeder horgász ebben az évben – írja a dehir.hu

A verseny nyilvános, minden érdeklődőt várnak. Nyilván a kordonokon kívülről – hogy a versenyzőket ne zavarják a nézők – el lehet lesni fogásokat a legjobbaktól.

A feeder országos bajnokság nyílt nevezéses egyéni verseny, amely kétfordulós elődöntőből, egy négyfordulós középdöntőből és egy négyfordulós döntőből áll. 

Az elődöntőben három helszínen 249-en versenyeztek. A középdöntőben a 2021. évi feeder ranglista első 40 helyezettje mellett az elődöntőből továbbjutó 40 versenyző mérhette össze tudását, s 40 jutottak a döntőbe, köztük világbajnokok. Olyan neves horgászok lesznek itt, mint Erdei Attila, Walter Tamás, Szabó Bence, Bakó Péter vagy ifj. Sipos Gábor.

A középfutamot 13. zsinórban elért szektorgyőzelmével Erdei Attila nyerte meg, aki azóta már Bakó Péter, Csillag László, Erdei Attila Csaba, Sivák Mátyás, Vidó Ferenc, Walter Tamás társaságában (a Maros-WalterLand tagjaként) Feeder Klubcsapat OB-aranyérmet is ünnepelhetett. 

A versenypályát a tó debreceni ágában jelölték ki, így egész héten itt (a 8. és 6. behúzós hely között) csak a versenyzők horgászhatnak. A tározó többi része a napi- és éves jegyekkel a megszokottak szerint vehető igénybe, a tájékozódást táblák és szalagok segítik.

A döntő mezőnye: Erdei Attila Csaba, Szabó Bence, Bakó Péter, ifj. Sipos Gábor, Vidó Ferenc, Walter Tamás, Varsányi Miklós, Fias Dénes, Kiss Péter, Tóth Henrik, Sólyom László, Földesi János, Bodzsár Norbert Márk, Gábor András, Gyalus István, Raffer Kristóf, Kálló Kornél, Kocsis László, Végh Tamás, dr. Bagdi Árpád Gyula, Arató Soma Gergely, Sivák Mátyás, Papp József, Pechnyó Gergely József, Szabó József, Timár Szabolcs, ifj. Jerabek Antal, Balog Áron, Wellner Gábor, Frankó Zoltán Tibor, Bánfi János, Szüts Imre, Németh Balázs, Nagy Martin, Kéri Dominik, Bakos Bálint, Hajdú Tamás Adrián, Hanuta Ferenc, Pocsai Márk, Erdei Attila.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Mohosz)