2024. április 18. csütörtök | Andrea, Ilma
Versenyek

Egészen elképesztő: Egyetlen törpeharcsát sem tudtak fogni a törpeharcsafogó versenyen

Egészen elképesztő: Egyetlen törpeharcsát sem tudtak fogni a törpeharcsafogó versenyen

Hetedik alkalommal hirdette meg a Alpári Tisza Horgász Egyesület a Törpeharcsafogó és Évadzáró Horgászversenyét. Az Alpári Holt-Tiszán rendezett viadalon azonban egészen elképesztő módon egyetlen törpe sem akadt horogra, ezért a rendezők szabályt módosítottak.

Barta Lajos, az egyesület elnöke a baon.hu-nak elmondta, az elmúlt héten jól harapott a törpeharcsa, de a verseny napján (október 3-án) nem akart horogra akadni, ezért döntöttek a változás mellett, és végül bármilyen halat lehetett fogni.  

Nyolc órától tizenhárom óráig lehetett horgászni csapatban és egyéniben is, de egyszerre csak egy bottal, egy horoggal, de tetszőleges készséggel. 

A megyei hírportál tudósítása szerint ez a nap azonban inkább a halaknak, mint a horgászoknak kedvezett, ugyanis egészen elképesztő módon egyetlen törpeharcsa sem került horogra a verseny ideje alatt.

Még olyan versenyzők is akadtak, akik hiába az öt órás időtartam, egyetlen halat sem fogtak. Előfordult az is, hogy a horgász idő előtt befejezte a versenyt, mert még kapása sem volt. 

A Bács-Kiskun megyei Horgászegyesületek Szövetsége (Bácshosz) egyébként komoly eredményeket tud felmutatni a törpeharcsa-gyérítés területén, és ahogy az most bebizonyosodott, az eddig elvégzett munkának bizony szemmel látható eredményei vannak.

A Pecaverzum által meghirdetett Invazív Halak Horgászatának Napját a Bácshosz is támogatta. A szövetség az elmúlt 3 év során 410 mázsa inváziós haltól szabadította meg a lakiteleki és a tiszaalpári Holt-Tiszát.   

A szinte hihetetlen módon törpementesre sikeredett törpeharcsafogó versenyt a felnőtt férfiak között Faragó Ferenc nyerte Csényi Zsolt és Fazekas Zsolt előtt. 

A nőknél csak Fazekasné Torbán Tímeának volt értékelhető eredménye, így ő végzett az első helyen. 

A gyermeknél is hasonló volt a helyzet, csak egy versenyzőnek sikerült halat fognia, még pedig Ajtai Tamásnak. 

A csapatversenyt a Biró András, Ézsiás Gábor, Biró Edina, Filyó Tamás összeállítású Tiszakécskei Törp Ördögök csapata nyerte. Második lett a Szedett-Vedett, a harmadik pedig Törp Irtók csapata.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Különleges történetek a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

(fotók: baon.hu/Szentirmay Tamás)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!