2024. október 26. szombat | Dömötör
Versenyek

Egymillió forintot gyűjtöttek össze egy horgászversenyen leukémiásoknak

Egymillió forintot gyűjtöttek össze egy horgászversenyen leukémiásoknak

Több mint egymillió forintot gyűjtött össze a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány egyik korábbi betege a szervezetnek egy horgászverseny szervezésével.

„Imre egy korábbi Hodgkin Lymphoma-s betegünk, aki a napokban egy jótékonysági horgászversenyt szervezve keresett támogatókat a leukémiás, rosszindulatú vérképzőszervi betegek részére” – számolt be Facebook-oldalán a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány.

„Segítettük, segítjük az urat, ahogy tudjuk, s én így tudok visszaadni!” – ezzel a címszóval szervezte meg Imre a szóban forgó horgászversenyt. 

A rendezvénynek helyszínt a Győr-Moson-Sopron vármegyei Halásziban található Öreg Csuka Horgásztó adott. Imre több szponzort is szerzett a rendezvénynek, a fő támogató például a Winkler Tüzép Kft. volt, de utalt támogatást az egyesület részére a település önkormányzata és helyi vállalkozások is. 

„A cégekkel együtt 45 magánember adományozó és 38 jótékony horgász együttes összefogásából jött össze az 1,1 millió forint, amit ezúton is hálásan köszönünk minden érintett nevében!” – fogalmaztak a posztban. 

Imre gyűjtésének a célja az egyesület működési költségeinek támogatása volt, de a pénzből jut cél szerint is, a betegek közvetlen támogatására. 

Imre a betegévei óta több hasonló rendezvényt szervezett már. A horgásztársadalom tudja, ha Imre szervezi a helyi horgászversenyt, akkor egész biztos valamilyen jótékonysági ügyről van szó. Több civil szervezetnek, rászoruló családnak segített már ekképp.

A vármegyében őt választották az Év emberének és mecénás díjat is kapott – emelték ki a tájékoztatóban, amelyet így zártak: „Köszönjük Imre, és további jó egészséget neked!”.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány FB-oldala)