2024. május 6. hétfő | Frida, Ivett
Versenyek

Ekkorát még sosem hajítottak: megdőlt a rekord a Távdobó Országos Bajnokságon – fotókkal

Ekkorát még sosem hajítottak: megdőlt a rekord a Távdobó Országos Bajnokságon – fotókkal

Letaszították a trónról a tavalyi abszolút győztes Medgyesi Zsoltot a VI. Távdobó Országos Bajnokságon, amelyen Tóth Zoltán nemcsak arany- és bronzérmet szerzett, hanem az új országos rekordot is beállította a feederesek között.

Két kategóriában (pontyfogó és feeder) mérkőzhettek meg egymással a versenyzők a VI. Távdobó Országos Bajnokságon, amelynek a Maconkai-víztározó melletti rét adott otthont október 28-án, szombaton. 

11 és 12 nevező állt rajthoz, köztük egy hölgy, Ferenczi Noémi és egy 17 éves ifjú – írta beszámolójában a Mohosz, amely szerint az elmúlt hat évben nagyot fejlődött a mezőny.

Míg az első bajnokságon még a 200 méter csak egy vágyott táv volt, addig most a dobogóra mindkét kategóriában csakis e feletti dobásokkal lehetett felállni. 

Az OB-n a távdobó világkupán eredményes magyar csapat tagjai mellett egyre több nagyon komoly távolságok elérésére képes versenyző is megmutatta magát.

Az eredmények sorából mindenképpen ki kell emelni Tóth Zoltánét, aki feeder bottal 219,17 méterig jutott, és ezzel megdöntötte a korábbi csúcsot, ami 210,3 méter volt és Medgyesi Zsolt nevéhez fűződött. 

Pontyfogó kategóriában Bárdóczky Zoltán két legjobb eredménye 209,52 és 207,53 métert volt, amelyek átlaga 208,52 métert adott, és számára a magyar bajnoki címet jelentette. 

A második helyen a tavaly mindkét kategóriát megnyerő és országot csúcsot felállító Medgyesi Zsolt végzett 206,90 méteres dobásátlaggal.

A harmadik helyet Tóth Zoltán szerezte meg 202,98 méteres átlaggal. Ő azonban a feeder kategóriában is a dobogóra állhatott, méghozzá a legmagasabb helyre. Bajnoki győzelmét az új rekord 219,17 méternek, illetve egy 214,64-es hajításnak köszönheti, így az átlaga 216,90 méter lett.

Az ezüstérem ebben a szekcióban is Medgyesi Zsolt nyakába került, aki 209,6 méteres átlagot produkált. A harmadik Czuczor Árpád lett 200,6 méteres középértékkel.

Pontyfogó eredmények ITT.

Feedereredmények ITT.

Fotók:

Kiváló magyar eredmények születtek a távdobó világbajnokságon. Részletek ITT.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Mohosz)