A szervezők közös döntése alapján elmarad a 2026-os Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH). A törlést a Balaton alacsony vízállása és a halállomány védelme indokolta.
Az NBBH közleménye szerint a Balaton vízállása jelenleg 79 centiméter, és a következő mintegy 80 nap során további 35-55 centiméteres csökkenés is bekövetkezhet.
A szervezők azt írták, ilyen körülmények között nem tudnák garantálni, hogy a déli parton valamennyi induló csapat számára megfelelő horgászélményt biztosítsanak. Emellett a mérlegelések során a halak százszázalékos védelmét sem tudnák felelősen szavatolni.
„Mindezeket figyelembe véve úgy gondoljuk, hogy jelen körülmények között ez a felelős és szakmailag megalapozott döntés” – vonták le a végső következtetést.
A közleményből az is kiderül, hogy az eddig befizetett nevezési díjakat legkésőbb július 15-ig teljes egészében visszatérítik a résztvevőknek.
A szervezők bíznak abban, hogy a következő időszak lehetőséget teremt a folytatás átgondolására, és a verseny 2027-ben megújult formában térhet vissza a Balatonra.
A 2026-os, XIV. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyt eredetileg október 1. és október 10. között rendezték volna meg.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: NBBH)