2022. január 18. kedd | Piroska
Versenyek

Három csapat is kimaxolta a bónuszhalakat az IPCC döntőjében

Három csapat is kimaxolta a bónuszhalakat az IPCC döntőjében

Az International Predator Classic Challenge (IPCC) nívós versenysorozatot immáron hatodik éve rendezik meg, ami egy ragadozó halakról szóló műcsalis, azaz pergető módszerrel történő csónakos horgászverseny.

Az elnevezéséből kiderül, hogy nem kizárólag hazai horgászok indulhatnak. Csehországból, Szlovákiából és Romániából is szoktak érkezni versenyzők – olvasható a dorogimedence.hu-n. 

„A sorozat úgy épül fel, hogy először három selejtező fordulót rendeznek meg. Ezekre 50-60 csapatot szoktak fogadni egyenként. Minden selejtezőről az első 10 helyezett jogot nyer, hogy indulhasson a döntőben. Sajnos a jelenlegi vírushelyzet és egyéb család problémák miatt idén végül csak 23 csapat élt ezzel a lehetőséggel a 30 továbbjutóból. Koncz Dávid barátommal egyébként az utolsó selejtezőről jutottunk be hatodikként” – nyilatkozta a bronzérmes duó egyik tagjai, Sztahovits Péter.

Egyébként külön-külön is komoly díjazása van a selejtezőknek is, hiszen minden fordulóban egy nagy értékű csónakot kap az első helyezett. A döntő fődíja pedig egy kétmillió forint értékű vásárlási utalvány, szintén a főszponzor, a Hírös-Yacht jóvoltából, aki a selejtezőkre is biztosítja a nyereménycsónakokat.

„Ebben a versenyben nem csak a tét komoly, hanem az egyedi szabályrendszer is, hiszen nem az a fő cél, hogy bármilyen ragadozóból fogjunk minél többet. A csukából, sügérből, süllőből, kősüllőből és balinból az első két megfogott hal bónuszpontot ér, amely 500 pont. Emellett minden méretes hal centinként 1 pontot ér. Hogy érthető legyen a bónuszos halak jelentősége, egy darab bónuszos hal annyit ér, mint 10 darab 50 centis. Éppen ezért a szabályrendszer arra ösztönzi a versenyzőket, hogy először is igyekezzenek megfogni minden halfajból a 2-2 bónuszost, azaz összesen tízet. Ha ez sikerült, a további cél a fajonkénti 12-12 db megfogása. Ennyi ugyanis a limit, amennyit egy halfajból be lehet méretni” – részletezte a verseny szabályzatát a dorogi horgász.

Hozzátette: önmagában a 10 bónuszhal megfogása is óriási kihívás. A verseny történelmében idáig csak egyszer, az egyik selejtezőn sikerült két csapatnak teljesítenie ezt. A mostani döntőben azonban ez három csapatnak is összejött, beleértve Sztahovits Péteréket is (HírösYacht–Suzuki Marine). 

További csavar volt az idei végső megmérettetésben, hogy a Tisza-tónak közel teljes területét kijelölték. Azaz egy nagyjából 25 kilométer hosszú víz állt a versenyzők rendelkezésére.

A versenyidő összesen hét óra volt, amibe beletartozott az utazás is. Az ellenőrzést úgy oldották meg, hogy minden csónakban ült egy versenybíró, aki felügyelte a szabályok betartását, valamint mérte a halakat.

Fotók a versenyről az IPCC Facebook-oldalán érhetők el. 

Az IPCC Masters dobogósai:

  1. „Indul a Bakterház”: Szegedi György és Ficzere József, 5988 pont
  2. „Smith Fishing Team”: Kovács Bence és Kovács Dénes, 5910 pont (30 db hal)
  3. „HírösYacht–Suzuki Marine”: Koncz Dávid és Sztahovits Péter, 5910 pont (29 db hal)

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: IPCC)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!