2024. március 29. péntek | Auguszta
Versenyek

Negyedik magyar bajnoki címét szerezte Erdei Attila a Feeder OB-n

Negyedik magyar bajnoki címét szerezte Erdei Attila a Feeder OB-n

A XII. Feeder Országos Bajnokságon kiélezett küzdelemben dőlt el a bajnoki cím sorsa a Debrecen melletti Látóképi-víztározón, ahol szeptember 1. és 4. között rendezték meg a sorozat fináléját. 

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) tudósítása szerint a szeptember 1–4-ig zajló négyfordulós versenyen a középdöntőből továbbjutott negyven versenyző küzdött a bajnoki címért és az értékes ranglistapontokért. A versenypálya most is kitűnőre vizsgázott, a negyvenfős mezőny 10 kilós átlagfogásokkal állhatott fel a fordulók végén. 

Voltak, akik szisztematikusan csak dévérre horgásztak, mások pontyozva szerepeltek eredményesen az egyes fordulókban. 

A középdöntőből megszerzett pontjaihoz mindenki igyekezett minél kevesebbet gyűjteni. Rendkívül izgalmas és kiélezett küzdelemben dőlt el a magyar bajnoki cím sorsa. 

Erdei Attila mindössze 4 ponttal kezdte meg a versenyt. Nagyon szép, letisztult keszeghorgászattal – a legrosszabb esetben is szektorkettessel – adta tudtára mindenkinek, hogy újból haza szeretné vinni a vándorserleget, amit Bakó Péter címvédőként viszont szeretett volna megtartani.  Kettőjük versenye az utolsó fordulóban csúcsosodott ki, ráadásul ugyanabba a szektorba kerültek. 

Attilának volt két pont előnye, ami azt jelentette, hogy Péternek akkor van esélye megelőzni mentorát, ha kettőjük közé még egy versenyző be tud férkőzni. Péter az utolsó fordulóban pontyra építette fel a horgászatát, nem is eredménytelenül. 

Már az első órában fogott egy 9,7 kilós tükröst 100 métert is meghaladó távolságról, és ehhez még további pontyokat és egy harcsát gyűjtve 25 kilós fogással magabiztosan megnyerte szektorát.

Erdei Attila azonban a rá jellemző nyugodt, higgadt stílusban, nagyon finom felszereléssel, szebbnél szebb dévéreket fogva magabiztosan lett második Péter mögött, így a két pontos előnye egy pontra olvadt, de ez elég volt ahhoz, hogy megnyerje a döntőt, megszerezve ezzel negyedik magyar bajnoki címét. 

Szabó Bence is fantasztikusan horgászott ezen a versenyen, végig a harmadik pozícióból üldözte az éllovasokat. A bronzérmet az utolsó napi szektoregyesével végleg bebiztosította.

Részeletes eredmények ITT

A döntővel lezárult a ranglistasorozat is a 2022-es évre. Az első tíz helyen végzett versenyző alkotja a 2023 évi válogatott keretet.

A 2022 évi feeder ranglistán Bakó Péter végzett az első helyen mindössze 4 ponttal. Második lett ifj. Sipos Gábor, harmadik pedig Sivák Mátyás.

További kerettagok: 4. Arató Soma Gergely, 5. Erdei Attila Csaba 6. Bodzsár Norbert Márk, 7. Kocsis László 8. Szabó Bence 9. Walter Tamás 10. Sólyom László

Részletes-ranglista eredmények ITT.

Képgaléria: 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Mohosz)