
A XII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyt (NBBH) szeptember 26-tól október 5-ig rendezik meg, az előnevezés már lezárult, viszont a nyílt nevezés keretében bárki jelentkezhet február 10-ig.
A szervezők azt már tavaly novemberben bejelentették, hogy emelik a tétet, és a korábbi 10-ről 12 kilogrammra vitték fel a legkisebb mérlegelhető hal tömegét. A győztest az öt legnagyobb hal össztömege alapján hirdetik majd ki.
Szintén változás, hogy a csapatok már ötfősek leszek a korábbi néggyel szemben. Minden versenyző teljes értékű csapattag, tehát a segítő státusz megszűnik. A versenyt befejezni minimum négy fővel lehet. A verseny teljes ideje alatt csakis két fővel szállhatnak vízre a csapatok.
A 2024-es eseményre a 2023-as NBBH 130 legjobban teljesítő, büntetést nem kapott csapata automatikusan nevezési jogot szerzett. Összesen pedig 155 együttesnek biztosítanak helyet az indulók között.
Az NBBH szervezői közölték, az előnevezés lezárult, és február 1-jétől már teljesen nyílt a nevezés február 10-ig.
„A tavalyi mezőnyben részt vett csapatok ezt az nbbh.hu oldalon a belépés menüpont alatti profiljukon belül egy kattintással megtehetik. Illetve szintén Február 10-ig bezárólag a szabad helyekre bárki jelentkezhet azzal a kitétellel, hogy csak magyar nemzetiségű csapatok nevezését tudjuk elfogadni” – írták a megjelent tájékoztatóban.
A tavalyi évben nem indultaknak fontos tudni, hogy a csapatkapitánynak írnia kell egy rövid (5-10 soros) bemutatkozó levelet a [email protected] email címre. A levélnek tartalmaznia kell a csapatkapitány és a csapattagok neveit, a csapatkapitány telefonszámát, a csapatkapitány e-mail címét, a csapatnevet, illetve 3-4 halas képet a csapatról.
Az új jelentkezők e-mailes bemutatkozójának határideje szintén február 10. A nevezési díj 650.000 forint.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: NBBH)