2024. május 6. hétfő | Frida, Ivett
Versenyek

Szoros verseny a taktikás pályán

Szoros verseny a taktikás pályán

Taktikás pálya, változatos időjárás, szoros élmezőny – így lehetne összegezni a 44. Női Országos Bajnokság első három fordulóját. A hölgyek ezen a héten Tiszakécskén mérték össze ügyességüket. Az izgalmas verseny győztese végül Gyulánszki Nikolett lett.

12 versenyzővel rajtolt el pénteken a 44. Női Országos Bajnokság Tiszakécskén, a Holt-Tisza partján. A meglehetősen változékony időjárás cseppet sem könnyítette meg a lányok dolgát.

„Roppant nehéz három fordulón vannak túl a lányok. Fizikálisan nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy 50-60 kilométer/órás széllökések közepette kell horgászniuk" – emelte ki Magyar Gábor, a női horgász válogatott szövetségi kapitánya, aki a Pecaverzumnak elárulta, nagyon szereti a tiszakécskei versenypályát. „Úgy gondolom, hogy a sikerhez most többféle út is vezetett. A vasárnapi forduló volt a legnehezebb a lányoknak. Jól mutatja ezt az is, hogy az átlagfogás csupán négy kiló körül volt, míg az előző két napon nyolc kiló körül fogtak a hölgyek" – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A Holt-Tisza változatos halfaunát rejt. Ez az egyik oka annak, hogy kedvelik a versenyzők. „Dévérkeszegeket, kárászokat, pontyokat és amurt is fogtak a lányok. A pénteki nap volt a legkalandosabb, feltámadt a szél, eleredt az eső, de ez a fogást nem befolyásolta. Sőt, az első helyezett 16 kilogramm fölött fogott, de a második és a harmadik helyen végzett hölgy szákjában is 15 kilogramm fölötti zsákmány lapult" – tudtuk meg Filyó Tamástól, a Tiszakécske és Környéke Sporthorgász Egyesület elnökétől.

A mezőnyből ezúttal négy hölgy teljesítménye emelkedett ki. Gyulánszki Nikolett, Walter-Barna Diána, Farkas Judit és Rudnai Csilla horgászott a legjobban mindhárom nap során. A legnehezebb, harmadik fordulóban aztán eldőlt a kupák sorsa.

A harmadik helyet Farkas Judit szerezte meg, a második helyen pedig Walter-Barna Diána végzett, aki nagyon örül neki, hogy ilyen jó helyről várhatja a folytatást.

Véget ért a 44. Női Országos Bajnokság első három fordulója. Gyulánszki Nikolett végzett az első helyen. Részletekhttps://bit.ly/3xTRKXH

Közzétette: Pecaverzum – 2021. május 9., vasárnap

„Nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt, hogy egy ilyen taktikás pályán horgászhattunk. Pénteken inkább a nagyobb dévérekre, keszegekre pecáztam, de például a szombati forduló második órájában eltűntek a keszegek. Akkor kárászokat kellett fogni. Sikerült amurt és pontyot is horogra akasztanom, de ezek csak bónusz szerencsehalak, a fő hal az a keszeg és a kárász volt" – összegezte az elmúlt napok tapasztalatait Walter-Barna Diána.

A szoros élmezőnyből győztesként végül Gyulánszki Nikolett került ki, akinek a legnehezebb, vasárnapi fordulóban is több mint 12 kilogramm volt az összfogása. „Imádom ezt a pályát, mert nagyon technikás, nagyon nehéz meghorgászni. Tavaly egy kárászos taktikát állítottam fel, ami akkor szinte az összes versenyen működött, az idén viszont nem. El kellett azt engednem, és alkalmazkodnom kellett a vízhez. Pontban és súlyban is nagyon szoros volt a mezőny. Ilyenkor bizony az adrenalin tombol mindannyiunkban. Sokkal élvezetesebb így horgászni, mint amikor valaki már az elején nagyon nagy előnyt szerez" – árulta el a győztes. 

Az összesen hat fordulóból álló bajnokság júliusban a Nagykunsági-főcsatornán folytatódik. Kunhegyes ad majd otthont a negyedik, ötödik és hatodik fordulónak. Akkor kiderül, hogy ki viheti majd haza a magyar bajnoknak járó vándorkupát. 

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!