2023. február 5. vasárnap | Ágota, Ingrid
Versenyek

Úttörő verseny: a Hármas-Körösön rendeznek egyhetes pontyfogó viadalt

Úttörő verseny: a Hármas-Körösön rendeznek egyhetes pontyfogó viadalt

Új pontyfogó horgászversenyt rendeznek a nyáron a Hármas-Körös duzzasztott szakaszán. Már megjelent a versenykiírás, és elindult a nevezés.  

A Tisza-tavi pontyfogó horgászversenyt az idei évtől már nem a korábbi szervezők rendezik meg, hanem a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. A nevét is megváltoztatták International Carp Marathonról (ICM) International Wild Carp Challenge-re (IWCC)

Az IWCC nevezési ideje január 9-én, hétfőn kezdődött, és ugyanazon a napon az ICM szervezői is bejelentették új versenyüket, az ICM – Köröst, amelyet a Hámas-Körös duzzasztott szakaszán rendeznek meg június 3. és június 10. között. 

„Amint már értesültetek róla az idei évben az ICM Tisza-Tó nevű versenyünk a mi szervezésünkben és megszokott formájában nem lesz megtartva. Ez a döntés nem a mi oldalunkról született meg. Sok-sok év munkája után egy szűkebb csoport döntésének eredménye vezetett ide” – olvasható az ICM közleményében, amelyben az új verseny részleteit is bejelentették. 

A 2+1 fős csapatok számára a 162 órás megmérettetésen való részvétel díja 140 ezer forint. Négy bottal lehet majd horgászni, a szektorok pontos helyét a nevezések függvényében, de legkésőbb két héttel a kezdés előtt hirdetik ki. A mérlegelési alsó határ 4 kilogramm lesz, a pontyok 2, az amurok 1 pontot érnek majd. 

Az ICM – Köröst a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) engedélyével rendezik meg. 

A díjakat az induló csapatok számának függvényében fogják meghatározni. Ami viszont már most biztos, hogy az idén szintén új néven induló Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) támogatásának köszönhetően két csapat indulást nyer az NBBH-ra. 

„Ez a verseny már a fiókban lapult, tervezve volt, csak eddig nem jöttünk elő vele. Most egy kicsit felgyorsultak az események azáltal, hogy a Tisza-tóról el kellett hoznunk a versenyt. Ha sikeres lesz, a tervek szerint tavasszal és ősszel is megrendezzük minden évben” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Kiss Árpád főszervező. 

Elmondta azt is, hogy a nevezés már nyitott, március 15-ig várják a csapatok regisztrációját. Az első nap után már több mint egy tucatnyian jelentkeztek, amit jó előjelnek nevezett a szervező. 

A verseny mottója: A lehetetlen kihívás! Részletek ICM – Körösről ITT

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: ICM)