2024. május 12. vasárnap | Pongrác
Videók

850 mázsa hal egy hónap alatt

850 mázsa hal egy hónap alatt

Ponyok mellett balint, harcsát, csapósügeret, vegyes keszegféléket és menyhalivadékokat is telepített a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

„Mai nappal előreláthatóan befejeződik az Csökmői Halgazdaság háromnyaras pontyállományának lehalászása, ami egy rövid összegzésre ad okot az elmúlt hetek intenzívebb tavaszi telepítéseit illetően” – közölte a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően már március elejétől megkezdődhettek az idei évi halasítások a szövetség vízterületein. Az Ecsegfalvi- és Csökmői Halgazdaságok háromnyaras pontyállományainak kihelyezése mellett extra méretű pontyok telepítésére is mód nyílt, iletve meg tudott valósulni az egyéb halfajok beszerzése is. Ennek keretében vegyes keszeg, egynyaras balin, kétnyaras harcsa, háromnyaras csapósügér és ivadék mennyhalak is kerültek már vizeinkbe - közölték.

Az alig egy hónapja tartó telepítések során eddig megközelítőleg 850 mázsa halat helyeztek ki a különböző folyóvízi, holtági, tavi és csatornai vízterületekre.