2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Videók

A horgász is elképedt a pocakos süllő látványától

A horgász is elképedt a pocakos süllő látványától

Hatalmas süllőt fogtak ugyanazon a horgászvízen, ahol a múlt héten egy 30 kilós busát akasztottak. A 80 centis süllőnek elképesztően nagyra nőtt a hasa. Videó a halról a cikk alján!

Geröly Márton fiatal kora ellenére vérbeli pecásnak mondhatja magát, hiszen amellett, hogy versenyszerűen kosárlabdázik, amikor ideje engedi, üldözőbe veszi a halakat. A módszerek között pedig nem válogat, szeret pergetni és pontyozni is. 

És nem is akármilyen sikerrel űzi a mesterségeket: májusban hatalmas dévéreket csalt horogra pergetve, míg a nyáron egy 31 kilogrammos tükörpontyot fogott. 

Most pedig egy kapitális süllővel jelentkezett, amelyet a Vas megyében található csepregi Boldogasszony-tavon csípett el. Azon a helyen, ahol a múlt héten 30 kilós busát akasztottak

„Még tanakodtunk is, hogy elkezdjünk-e pecázni, mert a legjobb helyekre be voltak húzva bojlisok. Aztán csak találtunk egy alkalmas placcot, és elkezdtünk horgászni, majd eleredt az eső. Hazament szinte mindenki, de mi bent maradtunk csónakkal a vízen” – mondta a Pecaverzumnak Márton.

Négy méteres vízben, egy törésen horgásztak, ahol a barátja fogott pár kisebb süllőt. Nagyon finomak voltak a kapások, Márton egy keményebb (15-40 gramm dobósúly) bottal operált, és bizony azzal alig érezte meg az enyhe ráveréseket. 

Aztán már majdnem feladták, mert megálltak a halak, de végül a nyílt víz felé vették az irányt, ahonnan egy sekélyebb részt kezdtek el dobálni. 

„Szabolcsnak mondom, hogy volt egy odanyúlásom. Odanézett, tekertem még egyet, és ledurrantotta. Azt hittem, hogy harcsa, mert úgy megindult. Aztán pár perc után felhúztam a víz felszínére, majd gyorsan megszákoltuk. Ekkora süllőt még sohasem láttam. A hasa nagyon durván tele volt” – lepődött meg a kerekded tüskéshátú láttán. 

A hosszát mérték csak, hogy mihamarabb vissza tudják engedni, az 80 centi volt, Márton 8-9 kilósra saccolta. 

Mártonnak a kosárlabdázás is remekül megy. A tavalyi bajnokságot az Egis Körmend U20-as csapatával megnyerték, idén pedig kilenc meccs alatt eddig egyszer sem találtak legyőzőre.  

Így engedték vissza a süllőt: 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Különleges történetek a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!